Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
35 rakva míreggel“, mert a szultán róla meg sem emlékezett.1 Majd szemrehányóan emlékeztette Fráter Györgyöt, hogy Budát török kézre játszotta. Izabella sehogy sem akarta megérteni, hogy a török barátkozást szívből egy magyar sem kívánja. A török szövetséget az általános európai helyzet s a nemzeti királysághoz való ragaszkodás kényszerítette a magyarságra. Most már Izabella is kénytelen volt belenyugodni a helyzetbe és szólt: „Először menjünk Lippára, onnat azután az idő mutatja, hova kelletik lennünk“.2 Véglegesen a basák tanácsában kellett arról dönteni, hogy mi történjék Izabellával és János Zsigmonddal. Voltak, akik azt ajánlottták, hogy Izabellát küldjék vissza Lengyelországba, János Zsigmondot pedig minden örökségtől megfosztva, vigyék Konstantinápolyba s ott törökösen neveljék fel. A gyámokat, az urakat öljék le s váraikat foglalják el. „Hát a szultánt, ki a királynénak s a hercegnek védelmet, pártfogást Ígért, szószegéssel vádolhassák-e a keresztények“. „Kíméljük a királyfit szerencsétlen árvaságában és a vitéz nemzetet balsorsában“, így szólt Rusztem basa s ezzel érvényre jutott teljesen a szultán első akarata. Már szeptember 4-én Szulejman zászlót küldött János Zsigmondnak, hogy azzal „a havasalföldi vajda módjára“ kormányozza Erdélyt.3 III. Izabella szeptember 5-én indult el kis fiával Budáról. Magával vitte drágaságait is a szent koronával együtt. Előbb a szultán lovas katonái, majd János király hű emberei kisérték Izabellát és János Zsigmondot s az időjárás viszontagságai miatt sok szenvedés árán szeptember 18-án érkeztek meg Lippára,4 hol szűkösen kellett élniök, még konyhájukról is tanácsosai gondoskodtak. Buda elfoglalása nemcsak a magyarokat, hanem a nyugati kereszténységet is megrémítette s Ferdinánd kénytelen volt 1 Acsády : i. m. 225. 1. — 2. Verancsics : ö. m. 11.65—67. 1. — 3. Veress: i. m. 191—921. 1. Lásd még: Horváth M. : Fráter György élete. 184—185. 1.— 4. Ostermayer: i. m. 25. 1. és Bethlen: i. rn. Tom, 1. p. 392.
