Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
33 Á szultán a kis királyfit a dajkával elbocsátotta, a visszatartott urak előtt pedig arra hivatkozva, „hogy az János király halála idein testamentomban hagyta volna őtet fő tutorrá“, mind Izabellának, mind fiának,1 egyszerijen kijelentette, hogy Buda várát megtartja magának, azt nem lehet asszony kézben hagyni, „mert az asszonyok ingadozók, mint a szél“. Lutfi pasa török történetíró szerint az iszlám padisáhja ezeket mondta a magyar uraknak: „Bécs királya Ferendianus nem engedi nektek, hogy bírjátok Budimot, minduntalan háborgat benneteket; ennél fogva célszerűbb lesz, ha Erdei országát és a hozzá tartozó részeket adom nektek s oda mentek és ott éltek“.2 Fráter György erélyesen tiltakozott Buda elvétele ellen, de eredménytelenül. Ez alatt a csecsemőt újra bevitték a szultánhoz, aki a csecsemőt karjaiba vette, megölelte, megcsókolta s a jövendő barátság jegyében fiai is ugyanezt tették. Ekkor a szultán a kis János Zsigmond kezébe egy aranyból készült tündöklő kormánypálcácskát adott e szavakkal: íme, János király testvérem fia, átadtam neked ezt a pásztorbotot és te királyságod hegyeiben és völgyeiben méltón és illően uralkodjál néped felett. Azután visszaadta a csecsemőt a sírásra fakadó dajkának, akinek száz arany forintot adott.3 A két udvarhölgy is együtt sírt a dajkával, meri nem remélték, „hogy többé a király fiát az anjához vihessék“.4 Majd gazdagon megvendégelte a szultán az urakat, de keserűk voltak a felszolgált édességek: „Különben bosszantá őket — egykorú feljegyzés szerint — hogy törökösen földre kellett ülniök, meg hogy a királyfit nem tüntették ki náluknál jobban“.6 Amíg a magyar urak szomorú vendégsége folyt, azalatt mintegy 300 török lovas Budavára felé tartott. A kapu nyitva volt, mert várták vissza a szultánnál levő magyar urakat. A katonák lovaikat hátrahagyva, szépen felsétáltak Budavárába s mikor fenn voltak, előhívták a budai bírót és szigorúan rápa-1 Verancsics : ö. m. II. 64. 1. Lásd még : Borsos Sebestyén Krónikája. Érd. Tört. Adatok. I. 14. 1. — 2. Thúry József: Török történetírók. II. 29. I. (Török-magyarkori Tört. Emlékek. II. oszt.) (Ferendianus = Ferdinánd, Budim = Buda vára). — 3. Szerémy György : Emlékirat Magyarország romlásáról, Mon. Hung. Hist. II. osztály: irók I. K. 368. 1. és Bethlen : i. m. Tom. 1. p. 383. — 4. Verancsics: ö. m. II. k. 60. 1. — 5. Veress : i. m. 184—85. 1. 3