Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
Állami-, anyagi- és társadalmi élet János Zs. korában
281 dásuk miatt elvette, ismét jóindulatába fogadta. Az előkelőbb nemes családokból egyeseket udvarába hívott, holott azelőtt semmiféle kérésre a székelyek közül senkit magához nem vett.1 A szászok között nem voltak osztályszerinti kiváltságok. Egységes társadalmukban inkább csak a vagyon képezett választó falat. A fejedelem a szászok közül többet nemesített meg s ezek a nemesekkel egyenlő elbánásban részesültek, a nemesi birtokok között lévő javaik után nem fizettek semmiféle adót, de a szász székekben reájuk kirótt adót kötelesek voltak megfizetni.2 A Szászföldnek a Székelyföldhöz hasonló önkormányzata volt. Nem katonáskodtak személyesen, hanem bizonyos számú zsoldos kiállítására voltak kötelezve.* A három politikai nemzeten kívül Erdélyben még laktak románok, akik nagyrészben a fejedelem és a főurak jobbágyai voltak. Sokan nemességet kaptak közülök s ezek ugyanolyan jogokat élveztek, mint a magyar nemesek. Fogaras vidék lakói nem kötelesek más adót fizetni, mint háború esetén 200 lovast kiállítani saját költségükön. Kiváltságokat élveztek a Fogaras földén élő bojárok, akik birtokot kaptak, nemesi jogokat élveztek, adót nem fizettek, hanem személyesen hadba kellett szállniok, mikor a szükség kívánta.4 Bereck község lakói felett a kenéz ítélkezik.5 A románokon kívül laktak még Erdétyben örmények, rácok, cigányok. A földesurak birtokain tengődő, földhöz kötött jobbágyok sorsa nem volt rosszabb, sőt bizonyos vonatkozásban még jobb volt, mint Európa más országaiban. Azonban itt is nehéz teher nyomta vállukat, adót fizettek, katonát állítottak, földesúri kötelezettséget teljesítettek, robot munkát végeztek. A jobbágy társadalomban is meg volt a rangfokozat: előkelőik voltak az egész telkes jobbágyok, alattuk voltak a csak résztelkesek. Subinquilinus néven azokat hívták, akik a földesúr telkének valamelyik eldugott szegletében laktak ; a legszegényebbek a háznélküli zsellérek voltak.6 Nehéz, elviselhetetlen sorsuk miatt, gazdáiktól gyakran elszöktek s könnyebben élhető helyekre igyekeztek menni, de az elszökött jobbágyot a szolgabiró visz-1. Albany jelentése Erdélyről 1564. ápr. 24. 1. — Érd Orszgy. Emi. 1. 517. 1. — 3. Budai Kálmán: Báthory István erdélyi fejedelemsége. Szeged, 1932. 157. 1. — 4. Possevino: i. m 58. 1. — 5. Székely Oklevélt. II. 20—22. és 134—135, 1. — 6. Várady: i. m. 98. 1.
