Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
Állami-, anyagi- és társadalmi élet János Zs. korában
263 hegyes vidékeken lakó székelyek és románok foglalkoznak elsősorban a juhtenyésztéssel. Idegen földről is jőnek lóért Erdélybe s különösen a székely lófaj híres.1 Az erdőségek bőven szolgáltatják a különféle vadállatokat, vannak ragadozók, nyúl, őz, vaddisznó, nyest s nevezetes a sólyom, mert sólymot gyakran küldenek a szultánnak is ajándékba. A folyók és mesterséges tavak halakban gazdagok, a hegyi patakokban pisztráng van. Magyar nemes birtokon, mind a vadászat, mind a halászat földesúri jog volt, míg a székelyeknél szabadon űzhette bárki. A méhtenyésztés abban az időben nagyobb arányú volt, mint napjainkban s Erdély virágos völgyeiben a méhszüretek kiadósak és híresek voltak,2 mert nemcsak a mézért, hanem az akkor nagyobb értéket képviselő viaszért is tenyésztették. A rajméhekből is minden tizedik méhkast a dézmásoknak kelled hogy adják a jobbágyok.3 Erdély bányászata akkor is híres volt s a fejedelmi kincstárnak aranyból, ezüstből tekintélyes jövedelem jutott, amit csak az állandó csempészet apasztott. Nevezetes volt ezüstjéről Nagybánya (Rivulus Dominorum), amely latin nevét onnan kapta, hogy hajdan a magyar királyok a bánya jövedelmét leányaiknak szokták átengedni pipere és öltöző-szerekre.4 A nemes fémeken kívül bányásztak vasat, rezet, ónot, de az erdélyi bányák közül a legjövedelmezőbbek voltak a sóbányák: Tordán, Dézsen, Vízaknán, Széken, Kolozson. ’ A Székelyföldön lévő fejedelmi sóbányákból a székelyek házi szükségletre sót kaptak s azonfelül különösen Udvarhely- és Keresztúrfiszék lakosai annyi sót kaptak, hogy azzal Segesvár és Kőhalom vidékén kereskedést folytattak.6 Ferdinánd el akarta venni a székelyeknek azt a jogát, hogy házi szükségleteiken kívül is kapjanak sót, míg az 1555-ben Székelyudvarhelyen tartott székely nemzeti gyűlés úgy intézkedett, hogy a székelyek sóval csak Segesvár és Kőhalom székekben, továbbá Fogaras földén kereskedhetnek, de a királybírótól büntetés terhe alatt engedélyt kellett előbb kérniük.7 1. Bagyary: i. m. 64. I. — 2. Várady: i. m. 76—77. 1. Bagyary: i. m. 65. 1. Horváth M.: i. m. 39. 1. — 3. Érd. Orszgy. Emi. 11. 205.1. — 4. Szamosközy: i. m. I. 9. 1. — 5. Várady: i. m. 77. 1. — 6. Connert: i. m. 104—106. !. — 7- Székely Oklevéltár, 11. 125. 1.
