Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
Miután a rendek is tudták, hogy a „német fejedelem“ haddal készül Uruk ellen, azért óhajuk az, hogy necsak olyan hadsereg legyen, amely rövid ideig harcolhat, hanem legyen olyan haderő, amely addig harcol, míg a fejedelemnek szüksége van.1 Az eddigi sikeren felbuzdulva, lelkesülten mondják ki a rendek, hogy: „Mü azért sem fejünket, sem vérünk hullását, sem marháinkat az felséged életéért és hazánk megmaradásáért nem kíméljük.“ A háborúra szükséges költségek megszavazása után szabályozták a hadfölkelés módozatait és pedig külön az erdélyiekre és külön a magyarországiakra. Hogy a nemesség összességének részvételét biztosítsák, azt határozták, hogy azoknak a nemeseknek, kiknek birtokait hűtlenség miatt a fejedelem másoknak eladományozta, Őfelsége birtokaikat visszaadja, ha ezen országgyűlésen megjelentek, vagy Őfelségéhez visszatérnek. Őfelsége megbocsát még azoknak is, akik ellene harcoltak s birtokaikat ezeknek is visszaadja, ha megtérnek. Azok, akik más pártot szolgálnak, negyven napi idő alatt visszatérhetnek birtokaikra, amit ha nem tesznek, a fejedelem birtokaikat másnak adományozhatja.2 János Zsigmond a hadi téren elért sikereit diplomáciai úton is biztosítani akarta. Ezért s továbbá, hogy segítséget eszközöljön ki a szultánnál, kegyencét, Békés Gáspárt az országgyűlés után Konstántinápolyba küldte,3 egy másik követét pedig Lengyelországba, hogy a lengyel király legyen közbenjáró közte és Miksa között. A bécsi udvart mélyen megrendítette János Zsigmond nagy hadi sikere, mert vezéreik jelentése után nem is vártak támadást Erdély felől. Miksa előbb követeket küldött a portára, vigyék hírül, hogy János Zsigmond megszegte a fegyverszüneti szerződést s követeljék az általa elfoglalt területek visszaadását, de ugyanakkor elhatározta Miksa, hogy János Zsigmond támadására fegyverrel válaszol. Bécsben úgy látták, hogy a vezérletben van a hiány s ezért a további hadjáratra egy valóban „stratégá“-t kerestek s mivel a leghűségesebb magyarban sem bíztak eléggé, Schwendi Lázárt tették fővezérré.4 A svájci 1. Szilágyi: Erdélyország Tört. 352. 1. — 2. Érd. Orszgy. Emi. II. k. 285—291. 1. — 3. Forgách: i. m. p. 355. — 4. Possevino: i. m. 96. 1. 192
