Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond tényleges uralkodása

168.

Heraklides ilyen szorongatott helyzetben is magát álmodozásba ringatta. Azt hirdette, hogy karácsony napján három angyal jelent meg előtte és feje fölé koronákat tartottak s a meglevő mellé még két koronát készíttetett, mely jelentette volna Erdély. Moldova és Muntenia egyesítését.1 Az egyesítés gondolata tehát már Vitéz Mihály előtt megfordult Heraklides agyában, de ő is úgy járt, mint később Vitéz Mihály, hogy a három országból egy sem maradt.

Mikor a moldovaiak Heraklides ellen fordultak, ez Suceava várába vonult s mivel az ostrom hova tovább jobban és jobban elhúzódott, Tom§a a boérok tanácsára János Zsigmondtól kért segítséget, kiről tudta, hogy ellensége Heraklidesnek.2

Heraklides viszont Miksától kért segítséget. Miksában nem is hiányzott a törekvés, hogy megsegítse, csakhogy megerősítse a magyar királyok régi jogát Moldovára, de a távolság s a nehéz pénzügyi helyzet miatt a viszonyok nem voltak kedvezők a segélyadásra.

Míg Heraklides hiába várta a segítséget, azalatt ellene megérkezett János Zsigmond segítő csapata 1003 lovasból, 1000 gyalogosból, Radák László vezetése alatt.3 Tom§a örömmel fogadta a magyarokat s táborába vitte.

János Zsigmond székely csapatai előnyomultak s a vár ostrománál titkos megbeszélést kezdtek a várbeli magyarokkal. Azt ígérték a várbelieknek, hogy János Zsigmond szolgálatába fogadja őket. Radák azonfelül zsíros zsoldot és hazájukba való visszatérés lehetőségét biztosította.

A várbeliek maguk elősegítették hogy Heraklides uralma csúfos halállal végződött 1563-ban.

Radák László Heraklides sértetlen katonáit megtartotta és övéivel együtt Erdélybe visszavezette őket, egyrészét aztán zsoldjába fogadta.4

Heraklides halála Erdély politikájára is nagy hatással volt. Egy feltevés szerint Tom§a János Zsigmondhoz küldötte Heraklides fejét, aki örömében lakomát rendezett, melyen ezt mondotta volna: „Ugyan kihúzók Őfelségéik legnagyobb tollának egyikét“.

1. Istvánfi: i. m. p. 264. és Engel: Geschichte der Moldau und Walachen II. Halle, 1804. 206. — 2. Forgäch : i. m. p. 330. — 3. Borsos S. Krónikája. I. k. 21. 1. — 4. Forgách: i. m. p. 331.