Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
163 részek nélkül képtelen elviselni. De azért sem mondhat le, mert ebből a szerencsétlen Magyarország óriási romlása következnék, mert a szomszédok nagyon figyelik minden lépését s ezt az ellenvetést talán némelyek helytelennek Ítélik, de, akik örökös remény és félelem között nagy veszedelemben forognak, jól tudják, hogy a legkevésbbé sem alaptalan. Ha egyszer már János Zsigmondot fiának fogadta, inkább adjon neki, mint tőle elvegyen. Engedje meg Őfelsége, hogy János Zsigmond a következő címet viselhesse: János, a felséges Jánosnak, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának fia, Isten kegyelméből a magyarországi részeknek és Erdélynek fejedelme stb. Ha a címkérdés tisztázódik, akkor a többi könnyebben fog menni. Báthorynak minden igyekezete sikertelen maradt. A magyar tanácsok most még szűkmarkuabbak lettek. Úgy látták, hogy János Zsigmond török és román segítséggel is igyekszik a magyarországi részeket megtartani s bár a királyi címről lemond, az egész tiszántúli részt és még három vármegyét meg akar tartani s ott fejedelem címen ugyan, de királyi jogokat akar gyakorolni. Az ő véleményük szerint, semmit ezekből a részekből átengedni nem lehet, mert ez a magyar korona feldarabolását jelentené, amire példa eddig a magyar történelemben nem volt. Hibáztatják magát a királyt is, hogy Erdélyt János Zsigmondnak átengedte, mert Erdély sokkal gazdagabb és népesebb, mint Magyarország többi részei. Ha feleségűi adják János Zsigmondnak a király leányát, az előkelő rokonságban elbizakodva, még támadóbban fog föllépni. Ha fiú utódot fog hagyni, az is követelni fogja atyja jogait s ha nem, még az erdélyiek is divatba hozhatják, ami Havasalföldön és Moldovában járja, hogy t. i. a szultánt kérik meg, hogy valakit fejedelemnek kinevezzen. Javasolják, hogy Ferdinánd a fegyverszünetet húzza minél tovább, hátha közben valamit ad a jó Isten.1 Ferdinánd Báthory István újabb feleletére azt válaszolta, hogy ő szilárdan kitart azon álláspontja mellett, hogy a fejedelem elégedjék meg Erdély békés birtokával. Magyarország ti-1. A tanácsosok véleménye. 1563. aug. 4. Pozsony. U. o. Eredeti.