Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond tényleges uralkodása

158 szók is megszavazták a nagyobb adót azzal a kikötéssel, hogy a portára küldendő ajándék tárgyakat náluk csináltassák. Somlyai Báthory István, a későbbi erdélyi fejedelem és lengyel király csak a tordai országgyűlés után indult el Bécsbe. Báthory hangsúlyozottan kiemelte, hogy János Zsigmond szán­déka teljesen őszinte s a magyar tanácsosok és a lengyel ki­rály követe is támogatták János Zsigmond ügyét, de a tárgyaló felek között nagy volt az ellentét. János Zsigmond követe, Báthory István útján a következő ajánlatot teszi Ferdinándnak a béke ügyében : Mivel „Magyarország választott királya“ cím Őfelsége előtt idegenszerűvé és kiállhatatlanná vált, hogy az eljövendő béke ez által ne zavartassák, elhatározta, hogy a királyi címet leteszi, de, ha a királyi címről lemond is, megköveteli, hogy birodal­mában ugyanazon tekintélyt és hatalmat megtarthassa. Kéri, hogy engedtessék meg neki, hogy a választott király címet legalább a török szultán életben léte alatt használhassa, nehogy előtte gyanúba essék, amiből csak birodalma nagy rom­lásával menekülhetne meg. Továbbá, mivel 12 évvel ezelőtt Castaldo, Nádasdy, Báthory és mások előtt fiává fogadta s majd gyámjává és legkegyelmesebb atyjává jelölte, sőt erősebb vé­delme reményében az ő fenséges leányát neki nőül ajánlotta, ő tehát most Őfelsége ezen kegyére és lekötelező szeretetére ez alkalommal is még buzgóbban akar hivatkozni s kéri Fer­­dinándot, hogy fenséges leányát János Zsigmonddal jegyezze el, hogy az ő fiúi hódolata Ferdinánd s az egész ausztriai ház iránt mindinkább kitűnjék s erősebb alapokra támaszkodva, megállhasson.1 A magyar tanácsosok, Ferdinánd hűséges hódolói, János Zsigmondnak azon ajánlatát, hogy kész a királyi címről lemon­dani, az eljövendő szilárd és állandó egyetértés, nemkülönben a béke és egyesülés biztos jelének tekintették s kérték Ferdi­­nándot, hogy ezt fogadja el, de úgy találják, hogy János Zsig­­mondtól erről ünnepélyes levelet kellene kérni. János Zsigmond csupán Erdélyt tartsa meg magának s egyéb Magyarországon levő birtokait engedje át Ferdinándnak. minthogy ez tulajdon-1. Propositio oraforis filii quondam regis Joannis. 1563. július 6. előtt Bécsi áll. levéltár. Hungarica. Eredeti.

Next

/
Thumbnails
Contents