Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
129 Erdély nehéz helyzetét igyekeztek kívülről is minél súlyosabbá tenni. Miksa, mielőtt még Báthory András értesítette volna, hogy Balassa most Erdélyben még nagyobb zavart tudna csinálni,1 már Heraklides sikerei következtében úgy találta, itt van a cselekvésre a kedvező alkalom s meghagyta Zaynak, hogy Balassával találkozzék, vagy bizalmas embere által tárgyaljon vele, minthogy ő ismeri igazán ez erdélyi ügyeket s együtt állapodjanak meg, hogy Erdélyben, vagy azon kívül, mit kell tenniök a siker érdekében.2 Minél nagyobb volt a veszély, János Zsigmond annál lázasabb tevékenységgel dolgozott s 1562. január 15-re országgyűlést hívott, de már előzőleg bejelentette a portán Balassa árulását3 és segélyt kért a szultántól Ferdinánd ellen, a lengyel Nisowskyt és Baky Pált pedig a fejedelem Debrecenen keresztül a budai basához küldötte, hogy az is, amennyire tőle telik, gyorsan támadja meg a császáriakat. Zay a futároknak az elfogására ötven lovast küldött ki, hogy a Debrecen és Várad közötti utat figyeljék és visszatérésükben fogják el őket. Különösen a Baky Pál elfogását tartotta Zay nagyon kívánatosnak, mert János Zsigmond követei közül ez szokott leggyakrabban érintkezni a törökkel s ő érti legjobban a török praktikákat (fondorlatokat).4 János Zsigmond nem is várta meg követeinek visszaérkezését, hanem másodszor s majd harmadszor is újabb követeket küldött a budai basához, annyira sürgős volt a török segítség,5 sót Heraklides moldovai vajda szerint, János Zsigmond a havasalföldi vajdától is kért segítséget, aminek ellensúlyozására maga Heraklides ajánlkozott, s hogyha Ferdinánd jónak látja, akkor ő haddal meg fogja támadni János Zsigmondot.0 János Zsigmond Némethy Ferencet tette hadai fővezérévé, aki ebben a minőségében Zaynak 1562. január 28-án nyíltan hadat izent. János Zsigmond sürgetésére — amint Zay előadja — a törökök a végekből kiindították csapataikat. A hadak Szolnok 1. Báthory A. levele Miksához. 1562. jan. 27. Sempte. Bécsi áll. levélt. Hungarica. Egykorú másolat. — 2. Miksa levele Zayhoz. 1562. jan. 21. Linz. U. o. Egykorú másolat. — 3. Istvánfi szerint a nagyvezér kímélni akarta a feleségét gyászoló Szulejmant s ezért az elpártolást tudomásul vették, i. m. 451. 1. — 4. Zay levele Miksához. 1562. jan. 5. Olcsva. Bécsi áll, levélt. Hungarica. Eredeti. — 5. Zay levele Miksához. 1562. jan. 9. Olcsva. U. o. Egykorú másolat. — 6. Zay lev. Miksához. 1562. jan. 13. Olcsva. U. o. Egykcrú másolat. 9