Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)
Boros György naplója I.
Július 14. Az eskütételre a meghívó máig nem jött meg, ellenben Lapedatu saját kezű aláírásával ellátott levélben értesít a választás tudomásul vételéről és jóváhagyásáról. így hát a hét várakozásban telt el, s emiatt nem mehettem az ifjúsági kongresszusra, Keresztúrra. Ellenben megírtam az eskütétel bevétele után mondandó beszédet, melyet lefordítva, s dr. Nagy Károly nyugalmazott kereskedelmi akadémiai tanártól revideálva studírozok, hogy felolvashassam. Július 18. A nagyravágyás, telhetetlenség és egyben a tehetetlenség is furcsa figurákat fabrikál az emberekből. Belül a mélységben táplálják magzatjukat, s mert a szülés ideje nem tőlük függ, sokszor visszaszorítják, s ezzel eltorzítják. Hol a fejük nő igen nagyra, hol a hátuk görbül el, mert nem tud föltápászkodni, hol a láb marad fejletlen, s mindennek az arc kifejezést ad, amit ők nem vesznek észre, nem is hisznek el, addig, amíg valaki, mint jó freneológus, egyszer le nem rántja a külsőt, s meg nem mutatja a valót. így járt a pesd vikárius Józan Miklós102, akit már 25 esztendeje emészt a gondolat, ami inkább vágy, de mindig duzzadó, hogy belőle püspök legyen. Egy rossz pillanatában a kolozsvári Főtanácson, talán még a háború előtt így szólt, minden bevezetés nélkül: először megßorojodunk, s aztán meg/o^w«odunk. A háború némileg kedvezett neki, mert a béke úgynevezett első évében, 1919-ben Hódmezővásárhelyt néhány unitáriussal, lehettek 18-an, kikiáltatta magát püspöknek. Mindezt előttem, aki Budapesten maradtam, mert Drummondot, aki Erdélyből jött, illő volt megvárnom, holott már vasútjegyről is gondoskodtam. Nagy György103 lett az eszme kolomposa, de az új püspök, mintha szégyellte volna magát, őszig hallgatott róla, mert én mint főjegyző püspökhelyettes voltam ott, hol a püspök távol volt, s ez őt zavarta, s végül aztán kitalálta, hogy a pesd csak püspöki vikárius. Ezen megnyugodott addig, ameddig az öreg püspök halála közeledő lett. Debrecenben az idén egy Erdélyből kikerült Kelemen104 — az Albert105 esperes fia lehet — megtette az indítványt, hogy a magyarországiak kiáltsák ki a vikáriust püspöknek. A gyűlésen nem merték egészen elintézni. Bizottságnak adták át, s közelebbről került tárgyalás alá Budapesten. A dsztességes gondolkozásé erdélyiek fáztak tőle — dr. Molnár Jenő106, a jogtanácsos s dr. Tóth György egyházjogi fejtegetése nemcsak kiverte kezükből az indítványt, hanem kikaparta méhéből az önnemzette püspököt, vagyis a vikárius kénytelen volt bevallani, hogy ő ápolgatta ezt a születetlen szü-72
