Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)

Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez

Világraszóló ünnep lett volna dr. Boros György tíz éves püspöki jubileu­ma (Estilap 1938. február 17. csütörtök) „dr. Boros György püspök lemondását nem csak kikényszeríttették ellenségei, hanem még at(t az emberi elismerést sem adták meg neki, hogy három hónap múlva megülhesse tíz eves püspöki jubileumát s aztán menjen a három emberöltőn át becsületes munkájával (olyan becsületessel, amely a püspöki méltóságba emelte egyhangú határozattal) jól megérdemelt nyugalomba. (...) A világ egyetlen unitárius püspökének tíz evesjubileuma az egész művelt világ továbbá Amerika, Anglia százezrekre menő unitáriusai, a kormány s a többi egyházak is mind velük ünnepeltek volna, míg most azért a gyűlöletből eredt agitációért, amely egyházunkat ettől az elismerő, krisztusi szeretetet, Jelemelkedettséget mutató ünneptől megosztotta, a magyar közvélemény megbélyegzett minket". „Őrségváltás” Az unitárius egyházpüspökmeneszjőgyűlésének hiteles története. Eddig csak egy unitárius püspök volt a világon, ma két püspöke van az unitáriusoknak Kolozsvárt. A régi érdemes gárda lemondással felelt a ,Jáedgyesi fiatalok ” aknájára. A ,(Medgyesi fiatalok ” a béke kedvéért létrejött kompromisszumot sem tartották be. (Hétfői Újság 1938. január 31. VII. évfolyam 4-ik szám) Végétért az unitárius egyház történelmi jelentőségű főtanácsi gyűlése. Varga Béla dr. püspök „Legyen béke és egyetértés”. Óriási többséggel dr. Gál Miklóst választották meg új főgondnoknak. Dr. Kiss Eleket válasz­tották meg az egyházkerület főjegyzőjévé. (Ellenzék 1938. január 18.) Mi történik az unitárius egyház berkeiben. Dr. Boros György püspök őszre visszavonul az egyházvezetés súlyos feladatától. (Transilvániai Futár XI. évfolyam. 1937. április) „(...) Az egyháztanács zárt gyűlésein kiderült az is, hogy az egész rendszer agonizál és a vezetőség exklusiv társaságában többen készülnek felvenni az utolsó kenetet, jobban mondva az utolsó fizetéseket. Természetesen a sülyedő hajó jólhizlalt patkányai, még utolsó reménységgel bújnak itt is a kapitány háta mögé, hátha-hátha az utolsó pillanatban történnek még csodák a püspök tiszteletet parancsoló személye körülf...)” (Unitárius íródiák) Mi történik az unitárius egyház berkeiben. (Transilvániai Futár XI. évfolyam. 1937. május) „(...) kiváncsi érdeklődésselfigyeljük a fejleményeket, látni akarjuk ayt, hogy az a tábor, amelyik munkás zászlójának az élére a purifikációt és az egész rezsim megváltoztatásának tervét tűzte ki, most is, mint annyiszor, engedi-e magát félrevezettetni? Mert a püspök kérdés személyi megoldása nem gyógyszer és nem is az semmi esetre sem, amit ettől az erőteljesnek látsz? megmozdulástól várt az unitárius egyház Időst 's a%?n a véleményen vagyunk, hogy a püspök megtette kötelességét, őt személyében semmi támadás nem érheti. Azonban a pókok olyan hálót szőttek körülötte a családi és materiális érdekek szívós és kötélerős anyagából, hogy akarva nem akarva itt-ott neki is bele kellett ütköznie és főleg lehetetlenné tették a kitéréstf...)” (Unitárius íródiák) 2 Néhai Székely László a következő iratokat engedte át közlésre: 1. Az első medgyesi konferencia résztvevőinek fényképe. 38

Next

/
Thumbnails
Contents