Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)

Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez

ban értesíteni. A mai napon, abban a gondolatban, bogy a főjegyző afia jobban van, szabadságomat megkezdem. (...) ” Kolozsvár, 1937. március 3. Dr. Boros György püspök s.k. Április 15-én a püspök újból ír a főgondnoknak: „(...) a ma tartott értekezlet megbízásából dr. Szent-lványi Gábor és dr. Gál Miklós J'elügyelő gond­nok urak szívesek voltak a püspöki lakásban felkeresni. A megbízás alapján közölt óhajtást, hogy most megkezdett félévi szabadságom lejárta után folyamodjak a nyugdíjam megállapításáért oly szándékkal, hogy 1938. április 1-vel nyugalomba léphessek, tudomásul vettem. Tudomásul vettem azt is, hogy október 1-vel kezdődő második félévi szabadságom ideje alatt püspöki jogaimat érintetlenül élvezhetem. Egyben ahhoz is hozzájárultam, hogy a december hónapban tartandó Tőtanácsra püspöki állásomról lemondásomat, az ismert és adott körülmények figyelembe vételé­vel, kellő időben be fogom jelenteni, hogy a Méltóságos Tőtanácsnak legyen módja a püspökválasztásról intézkedni. (...) ” A medgyesi fiatalok szervezői minden fontosabb határozatról levélben értesítették híveiket, a levelek aláírói: Fazakas János dr., és Kiss Elek dr. Az 1937. április 17-én keltezett levél nemcsak bizalmas voltáért méltó a figyelemre, hanem azért is, mert olyan Képviselő Tanács olyan határozatára hivatkozik, amelyet, hiába keresünk a Képviselő Tanács jegyzőkönyvében. íme a levél: „Kedves Barátunk! A Medgyesen folyó év március 1-én megtartott értekezletről általunk rendkívüli főtanácsi gyűlés összehí­vása tárgyában beadott előterjesztésünk folyamányaképpen értesíteni kívánunk arról, hogy a március 11-iki Egyházi Képviselő Tanácsi gyűlés nem tartatván meg előterjesztésünk a Tőtisztelendő Úr szabadsága iránti kérésével együtt a f hó 15-én megtartott Eg házi Képviselő Tanácsi ülésen lett letárgalva, amely — előzetes értekezések után - olyanképpen határozott, hog a Tt. Püspök Úr azon bejelenté­sét, mely szerint f. évi október 1-től kezdődően nyugdíjba meg, javadalmazására azonban 1938. április 1-ig tart igényt, a Tanács azgal vette tudomásul, s illetve ajánlja Tőtanácsnak elfogadásra, hog az ez évben megtartandó rendes főtanácsi gűlés püspök választó gűlés lesz s ennélfogva rendkívüli főtanácsi gűlés összehívá­sát EKT. nem látja szükségesnek. Megemlítjük, hog a Tt. Püspök Úr fenti tar­talmú írásbeli bejelentése az egházj okmány-vasszekrényében őriztetik. (...) ” A Főtanácsi Jegyzőkönyvben az április 15-én magtartott, s a fenti levélben jelzett kérdésben ez áll: „Tt. Püspök Úr eg félévi szabadságot kérfolyó év április 1 -tői kezdődőleg. Tanács tudomásul veszi. A szabadságot megadja. ” A jegyzőkönyvi határozatból hiányzik a püspök nyugdíjazási kéré­sének száma, 1865/1937. Püspök a jelzett szám alatt beadott kérvényére 36

Next

/
Thumbnails
Contents