Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)
Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez
olyan erős, kényszerítő megnyilatkozásával találkozott, hogy egyháza iránt érzett kötelességéből kifolyóan lemondását visszavonja és a főjegyzői állását elfoglalja”. (Főtanácsi Jegyzőkönyv 1936. 38 .) A gyűlés december 15-én folytatódott, s Boros püspök „a megelőző ülésen hozgáintézett kérésre felolvassa Írásbeli válaszát”, amelyet a Főtanács tudomásul vett. Ennyit tudunk meg a Főtanácsi jegyzőkönyvből. íme a püspök válasza: ,fAéltóságos és Főtisztelendő Egyházi Főtanács! Egyházi főjegyző atyánkfiának tegnap este ünnepélyesen bejelentett osztatlan örömmel fogadott elhatározása után abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Főtisztelendő Főtanács színe előtt hozzám intézett kérésére válaszolhatok. Isten különös kegyelméből magas életkorom mellett is erőmet töretlennek érzem. Ezt az erőmet arra fordítom, hogy egyházi főjegyző atyánkfiát a reá háruló egyházi vezető és építő munkában s egyéb nagy feladatok megoldásában teljes odaadással támogassam. Ezen átmeneti idő után további elhatározásomról kellő időben nyilatkozom. Dr. Boros György püspök s.k. ” A jegyzőkönyvileg megörökített tények szűkszavúsága mellett egyházi lapjaink is mintha hallgatást fogadtak volna egymásnak. Az Unitárius Közlöny egyetlen sort sem közöl a Főtanácsról, s amit a Keresztény Magvető szerkesztői a Különfélék rovatban a Főtanácsról írnak az édeskevés ahhoz, hogy tiszta képet kaphassunk a történtekről. A Keresztény Magvetőben megjelent, mintegy féloldalnyi ismertetés lényege az, hogy „mindaz am‘ történt, sokszorosan megpróbáltatott egyházunk javára és előmenetelére legyen, mert az emberek mulandók, de az unitárius vallásnak és egyháznak élnie kell, mert arra még sok és nagy hivatás vár”. A tudósítók jóhiszeműen a „nemsokára megjelenőjegyzőkönyvekhez” irányítják az olvasót. Az egyházi sajtó mértéktartásával szemben a Keleti Újság vezércikkben A fiatalság előretör címen számolt be a Főtanácsi ülésről. Az ellenzékinek számító Unitárius Egyház (1937. XXX. l.sz.) a Keleti Újságban megjelent cikket kommentálva Magunk szemével négye (Rövid visszaemlékezés az elmúlt főtanácsra) ugyancsak vezércikkben foglalkozott a történtekkel. Símén Dániel a cikk szerzője, a Keleti Újságban megjelentekkel kapcsolatban megállapítja, hogy: ,Az a csoport, mely a Főtanácson egy egységes szakaszba tömörült, hogy az egyház lejtőre jutott szekerének kerekét erős és gyors lendítéssel megállítsa, s ha lehet vissza fordítsa, nem csupán fiatalokból állott. Voltak ott és vannak ma is olyanok, akik egyházunk életében nagy múlttal rendelkeznek, s jóval túl vannak a fiatal kor határán, kiknek nem ag ifú hév, hanem a dolgok állapota és évtizedes menete állított a fiatalok közé. (...) a fiatalok előre tőrnek, mert 30