Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

körülsugárzó gyermekded báj, a Mester és tanítványai között a közös cél jegyében fennálló, testvéri szent viszony, az ember istenfiúságának egyetemesen elismert törvénye és annak, mint megdönthetetlen igazságnak kodifikálása

az utolsó nagy jelenetben, a Golgotán -------mindez a Hit

szemeivel nézve, úgy tűnik fel, Kedves Atyámfiái, mintha időről-időre meg-megújuló tapasztalatai lennének a haladó emberiségnek, amely sorsát és üdvösségét a jelenvaló földi világon felül egy eszményien szép és gazdag élethez, az Isten országához kapcsolja.

Ebből a távlatból tekintve, sok minden, ami valóban régi, az újság ingerével jelentkezik; pedig a gyökér ugyanaz, csak a talaj és az éghajlat minősége szerint más a színe, más az íze a gyümölcsnek. Külső alakját megtartja ugyan, de a belső tartalom sok variációt rejt magában . .. Ki fogja ezt a rejtélyt megoldani? Ki fogja végre kimondani, hogy ami a természet életében, mint örök norma szerepel, ugyanaz a kulcsa a szellemi világnak is, sőt ami a függés érzetét illeti, állapítsuk meg teljes bizonyossággal, hogy amannak van szüksége az utóbbira s nem megfordítva, jóllehet a két dominium, a földi és a mennyei, öröktől fogva kölcsönhatásban áll egymással. Csak az tud igazán imádkozni, aki az egyiknek érdekein felülemelkedve, testestől-lelkestől bele tud illeszkedni a magasabbrendű környezetbe, ahol idő és tér nem játszik szerepet. Csak az tud igazán dolgozni, aki mintegy íródeákja annak a felülről jövő isteni sugallatnak, amelynek önként engedelmeskedik. Csak az ismerheti meg az igazságot, aki a dolgok és jelenségek külső burka alatt a bennök rejlő magot, a lényeget kutatja s nem elégszik meg annak egyszerű registrálásával, amit éppen szabad szemmel meglátott.

A lélek szemeire van szükségünk már csak ahhoz is, hogy saját magunkat megismerjük. És a velünk együtt- 60