Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

Tiéd ez oltár ... szívek sóhajából. .. Glóriás galy a töviskoronából...

Lobogó lángja — izzó fáklyafény:

Nem hamvadó mécs kripták éjjelén.

— A gyermek-ifjút, lassan ébredezve,

E láng tüzelte, marta sziláján;

E láng a férfit vitte kínkeresztre .. . Világa volt e vár odúiban.

Szemenként, e láng olvasztó bilincsed;

S e rabbilincs bár összes földi kincsed: Mit halhatatlan lelked rajta nyert,

Megér száz halált, százszor százezert.. .

*}»

íjí Í|C

Élet a sorsom. Millió csatornán Arany sugárba’, vérbe’ áradó, Jövőre-multra üdvöt-álmot szórván,

A pillanatban örökkévaló.

— Föl! . . . Diadalt ül, győz az igaz ember Magasba vívó, szárnyas szerelemmel; Csillag az égen egy-egy nyomdoka:

Hol ő világít, nincs ott éjszaka.

Irta és a magyarországi unitárius egyház Déván, 1910. aug. 23-án tartott zsinati főtanácsa emlékünnepélyén elszavalta. Az óda szerző által fordított angol verses szövegét ugyanakkor felolvasta Simons O. Minot clevelandi lelkész. Megjelent az 1910. évi zsinati főtanács jegyzőkönyvében.

Ferencz József püspök imája és az óda külön angolnyelvű emlékfüzetben ugyanakkor megjelent a „Jókai Nyomda” útján.

— 39

»