Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)
DÁVID FERENC EMLÉKE Élet a sorsom. Millió csatornán Arany sugárba’, vérbe’ áradó; Jövóre-multra üdvöt-álmot szórván, A pillanatban örökkévaló. S mit századoknak vél a törpe ember — A földi pályát futva türelemmel — Csak lábaimnak egy-egy nyomdoka : Rövidke nappal, hosszú éjszaka. Ébredj, fiam! ... Az ősök pitvarából Siess utadra, mint egy férfiú; A hajnal-égen üstökös világol — Siess! — a földön dúl a háború. Egyik kezedben villogtatva kardod, Másikba’ meg az olajágat tartod: Illik terád e hősi vértezet! Dicsőség — haszon? — mit is kérdezed! Isten nevében! törj előre, bátran; Az ő Igéje zengjen ajkadon. És gyújts világot, szerte a hazában, A bemohosult omladékokon. Isten nevében! — tettre kész a szándék —. Jutalma drága, mennyei ajándék: — 37 —
