Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

S el-eltűnődnek a wittenbergi váron, Mint valami régi, ismerős határon. Hősünk csupa tűz még ... Láng fiatal korban Gondol nagy merészet — kérve-kérdi: „jól van?” — Szelíd biztatással felel néki az agg: „Ily gondok bennem is régen virrasztanak ... Tisztemet betöltém, helyemet megálltam Az osztó igazság fényes csarnokában. Vezessen téged is lelkiismereted ... Küzdd végig jó magad ezt a történetet.” Tűnt az alkony-óra ... Titkos sejtelemmel Társalognak még az egy igaz Istennel; S míg az agg szemében öröm könnye forrna, Az ifjú nagy bátran villámait szórja ... Színes ábránd szárnyán mind magasbra törve, Látnoki leikével belát a jövőbe: Igazáért mint küzd a nagy prédikátor, Diadál-útjában százezernyi tábor. Hófehér zászlaját fennen lobogtatja, Harsány visszhangra kél buzdító szózatja; Körötte hullámzik népe, mint a tenger, Ostromolja váltig könnybe lábadt szemmel: „Szólj, beszélj mihozzánk angyaloknak nyelvén. Hit — remény — szeretet igéit hirdetvén: Nyisd meg előttünk az új eget, új földet, Miről oly sok szépet hallottunk tetőled.” S megered a beszéd zengzetes ajakán, Csüng a nagy sokaság bajnoki alakján; Arca derűjében boldog hit sugárzik, Felhat egészen a fényes Mennyországig ... 30 —

Next

/
Thumbnails
Contents