Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

S el-eltűnődnek a wittenbergi váron,

Mint valami régi, ismerős határon.

Hősünk csupa tűz még ... Láng fiatal korban Gondol nagy merészet — kérve-kérdi: „jól van?” — Szelíd biztatással felel néki az agg:

„Ily gondok bennem is régen virrasztanak ... Tisztemet betöltém, helyemet megálltam Az osztó igazság fényes csarnokában.

Vezessen téged is lelkiismereted ...

Küzdd végig jó magad ezt a történetet.”

Tűnt az alkony-óra ... Titkos sejtelemmel Társalognak még az egy igaz Istennel;

S míg az agg szemében öröm könnye forrna,

Az ifjú nagy bátran villámait szórja ...

Színes ábránd szárnyán mind magasbra törve, Látnoki leikével belát a jövőbe:

Igazáért mint küzd a nagy prédikátor, Diadál-útjában százezernyi tábor.

Hófehér zászlaját fennen lobogtatja,

Harsány visszhangra kél buzdító szózatja;

Körötte hullámzik népe, mint a tenger,

Ostromolja váltig könnybe lábadt szemmel:

„Szólj, beszélj mihozzánk angyaloknak nyelvén.

Hit — remény — szeretet igéit hirdetvén:

Nyisd meg előttünk az új eget, új földet,

Miről oly sok szépet hallottunk tetőled.”

S megered a beszéd zengzetes ajakán,

Csüng a nagy sokaság bajnoki alakján;

Arca derűjében boldog hit sugárzik,

Felhat egészen a fényes Mennyországig ...

30 —