Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

JÁNOS ZSIGMOND EMLÉKEZETE

Sok minden jött közbe, ami lehetetlenné tette, hogy a magyar azzá legyen, akinek Isten teremtette: nemcsak első harcosa Európának, hanem egyúttal munkása, felfedezője, reformátora, hitvédője is az egész világnak.

A 400 esztendős születési évforduló reám, mint unitárius püspöki vikáriusra, aki ezt a helyet betöltőm itt, kötelezővé teszi, hogy ne menjek el és ne menjen el a méltóságos Felsőház sem megjegyzés nélkül e mellett a dátum mellett. Mert ha itt vagy amott megemlékeztünk a cserhalmi hősnek, Szent László királyunknak kilencszázados születési évfordulójáról, ha megemlékeztünk Mátyás királyról ötszázadik születési évfordulója alkalmából, akire szeretettel gondoltunk, — szülőházára is, szobrára is, önmagára is, egész életére is és arra a helyre is, ahol utolsó lehelt életében, — akkor bizonyára nem fogja rossz néven venni a mélyen t. Felsőház egy unitárius paptól, ha bemutatok itt egy, az ő korában keletkezett eredeti nyomtatványt, Dávid Ferenc válogatott prédikációinak gyűjteményét. De mielőtt ezt tenném, méltóztatnak talán megengedni, hogy egyik néplapunkból, amely hatezer példányban jelenik meg Erdély bércei között, felolvassam a következő erre vonatkozó kedves kis megjegyzést.

„Az 1940-ik esztendő a nevezetes centennáriumok éve.

— 13 —