Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Kisgyörgy Zoltán: Akik nem engedtek a negyvennyolcból

Sütő István kopjafáját e sorok írója Sütő Béla vargyasi népművész udvarán látta, restaurálás előtt. Szövegét Demeter László után közöl­jük: szemből - „Itten nyugszik Sütő István, itt róla a bizonyítvány. Hetven éves korában jött az örök hazába, a temetőkertbe és itt nyu­godjék csendesen”. Bal oldalán - „Nagyapó sz. 1810 Mh. 1880 Vargyason székely népi iparművész volt. Részt vett az 1848-i szab. harcban, mint zászlótartó, 49-ben Fülében az ágyú modellezésnél”. Jobb oldalt - „Őrizzük meg nagyapáink emlékét, mert dicső múlt rej­lik ő bennük. Ezen emléket faragta Id. Sütő Béla 1934”. Összegezve a fentieket, a Vargyashoz kapcsolódó szabadságharcos hősök és résztvevők eddigi száma 29. Illő lenne hát, hogy a szabad­ságharc sorrakerülő jubiláris ünnepségei alkalmával a község „név­reszóló” méltó emléket állítson számukra. A harangtani szakirodalomban adat van arra vonatkozóan is, hogy az önéletíró és író vargyasi Daniel István 1667-ben öntetett egy haran­got - szép és reneszánsz díszítésűt - a helybeli unitárius egyházköz­ségnek, ezzel a felirattal: „Fusa sum utsonem in honorem et glóriám unius veri Dei et filii ejus Jesu Christi • Patrona Gene. Stephanus Daniel de Vargyas • Me fudit Petrus Muratius 1667”. Az 1789-es püspöki vizitációs jegyzőkönyv bizonysága szerint is meglevő ezen harangját a vargyasi unitárius hitközösség nagy lelkese­dés közepette felajánlotta Gábor Áronnak ágyúöntés céljaira.94 III. A Makk- féle összeesküvés két résztvevője: a Kiss Mihály és Arkosi Mózes Mindkét személyiség a háromszéki Árkoson végezte - hosszabb­­rövidebb ideig - nemes népnevelő szolgálatát. Kiss Mihály (1809— 1889) 39 évig - 1841-1880 között - volt árkosi unitárius lelkész, há­romszéki esperes. Árkosi B. Mózes (1816-1886)95 pedig hét eszten­deig - 1843-1850 között -, tehát éppen a szabadság- és önvédelmi harc idején volt itt unitárius iskolamester. Bár nem fizettek életükkel a szabadság oltárán, de vállalták a harc egyfajta, nem veszélytelen és 93

Next

/
Thumbnails
Contents