Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Kisgyörgy Zoltán: Akik nem engedtek a negyvennyolcból
Juga János, Zsigmond András földművesek, Barabás István, Nika József, Tompa András, Vass Mihály és Vargyasi József napszámosok.74 A kilyéni unitárius kis gyülekezet külön emléket nem állított hőseinek. A református temetőben azonban minden esztendőben koszorút helyeznek el a helybeli negyvennyolcas emlékkopj ára. Itt említjük meg, hogy a filia, akkoron egyházközség, egyetlen műemlékértékű harangját a sepsiszentgyörgyi Kiss-féle műhelyben öntette, éppen a szabadságharc előestéjén. Felirata: ISTEN DITSŐSÉGÉRE ÖNTETET A KILJENI UNITARIA Sz. EKLA KÖLTSÉGÉN 1835. ÜRMÖS Volt Nagy-Küküllő megyei, jelenleg Brassó megyei nagyközség.75 De mert az Olt bal partján helyezkedik el, mely területet huzamosabb időn át az ellenség tartotta megszállva, azt hinnők. nevéhez, egyházához nem fűződnek különösebb szabadságharcos emlékek. Az irodalom, a kutatások ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Adataink vannak arra, hogy az 1848. november 25-ét követő napokban, amikor a General Commando csapatai betörtek Erdővidékre, s a székelyeket lefegyverezték, Ürmösön is dúltak, feldúlták az udvarházakat, háziállatokat szedtek össze hadisarc fejében.76 1848. december 5-én a bibarcfalviak Pap Mihály őrnagy zászlaja alatt kapákkal és kaszákkal „felfegyverkezett” és elkeseredett nemzetőrök megtámadták az ellenség tirmösi táborát. December 9-én pedig, a köpeci csata előestéjén a székely seregek felbátorodva a hídvégi sikeren, támadást terveztek Heydte csapatai ellen. Két székely csapat vonult felfelé az Olt két partján: jobb oldalon egy kisebb sereg, míg az Ürmös felőli parton Dobai közeledett nagyobb erővel. Valóban Ürmösön számtalanszor táboroztak császári csapatok. Egyed Ákos arról emlékezik meg, amikor december 13-án a felsőrákosi-rikai csata utáni csendet, karácsony előestéjén, újra csatározások váltották fel, s a császáriak elfoglalták Földvárt, „viszont az erdővidéki tábor Gál Sándor vezérlete alatt az Ürmösre visszavont császári erőket megverte [...] Mindkét részről halottak és sebesültek maradtak az ütközet színhelyén.” 85