Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Gaal György: "A sebesen rohanó háborús időkben" (Az unitárius egyház és iskolái 1848 - 49-ben)
az értekezletben is fennforoghat, annak határozottan ellene nyilatkozunk. Okaink a következők: a) Ily alapon az egyetem nem országos költségen létesíttetvén azt országos intézetnek jogosan nem lehetne tekinteni, de nem azon aránytalanságnál fogva is, hogy a görög szertartású és az ágostai hitrokonok annak felállításában részesek nem volnának. b) Hitfelekezetünknek csak egyetlen főoskolája van, és ez a kolozsvári, mely egyszersmind papképző intézet, épülete hitfelekezetünk közköltségén létesíttetett, jövedelme határozott célra tett és magánalapítványokból és adakozásokból van, melyek nem Kolozsvárnak, hanem hitfelekezetünknek tulajdonai, és midőn egy ily intézet elenyésztetnék is, a vallásos nevelésre is egyaránt szánt jövedelmei elvétetnének, vallásunk fennmaradhatásának s függetlenségének halálos csapás adatnék. c) Szépen hangzik ugyan netán azon felhozható okoskodás, hogy a vallások egyenlősége és viszonossága ki lévén mondva, már felekezetességi szempontból kiindulni nem kell, igen, de még csak elv van kimondva, de az részletileg alkalmazva nincsen, és ezen elvből az ily egyoldalú intézkedés koránt sem indokolható, hanem abból inkább annak lehetne következnie, hogy a nevelés és közoktatás ügyében minden valláskülönbség nélkül egyáltalában a Status intézkedjék, és következőleg a jelenleg vallásokhoz kötött minden tanintézetek mint ilyenek lenni megszűnjenek, azonban így a fennebbi intézkedésből azon igazságtalanság következnék, hogy midőn vallásunknak egyetlen főtanodája eltöröltetnék, a más vallásúaknak ez magyar hazában Kolozsváron kívül levő számos tanintézetei mégis fennmaradnának, és így ez nem volna egyéb, mint reánk nézve éppen az egyenlőség és viszonosság ellenére eltiprása azon jognak, melynek gyakorlatába más vallásúak megmaradnak vagy legalább az ezen joggal élhetésnek hitfelekezetünket illetőleg megsemmisítése, mi reánk, unitáriusokra nézve élet és halál kérdése. d) Azon ok sem dönthet, hogy az egyetem létesítésével kolozsvári főtanodánk feleslegessé válnék, mert ez sem adhat jogot arra, hogy hitfelekezetünk magánalapítványokból álló jövedelmeit ily módon elveszítse, s midőn különben is kolozsvári főiskolánk egyszersmind 36