Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Életpályák - emlékművek
A kiegyezés után Udvarhely megye megalakulásakor a haladó szellemű Dániel Gábor főispán mellett a volt honvédhuszárhadnagy és politikai fogoly közhivatalt vállalt. 1887-ben mint Udvarhely megyei alszámvevő összeütközésbe kerül Török alispánnal, de Dániel Gábor a lemondani szándékozó Elekes József mellett foglal állást („Én Elekest főképp politikai okokból állásában megtartani akartam. Kibékítettem Törökkel...”) Az alszámvevő Elekes Józsefet másokkal együtt újraválasztották tisztújításkor. Az Udvarhelyszéki Unitárius Egyházkor vezetésében is tevékenyen részt vesz. A „Városfalvi Bedő Sándor betegápolási alapítványnak” és az udvarhelyi unitárius egyházközség lelkészi és kántori fizetéséhez való hozzájárulási alapítvány betéteiének egyik tanúja, majd kurátora. A székelyudvarhelyi unitárius egyházközség alapító tagjai közé számíthatjuk, mert Daniel Gábor főispán egyházközségi gondnok mellett ő az 1880-ban megválasztott egyházközségi pénztárnok, később a pénztári vizsgálóbizottság előadója. Az „1848-49. Történelmi Lapok” (1897. június hó 95. sz.) ezt a nekrológot közölte: „Alsó-Siménfalvi Elekes József, Udvarhely megye nyugalmazott számvevője, 1848—49-iki, aki honvédhadnagy, unitárius egyházi tanácsos, június 25-én reggeli 4 órakor élete 70. évében hosszú szenvedés után Alsó-Siménfalván meghalt. A gondos jó testvér és rokon, az erős jellemű hazafi, pontos tisztviselő temetésén nagy közönség vett részt.” Kétméteres kőemlékoszlopa ott áll a siménfalvi Elekesek temetkezési helyén magányosan, gondozatlanul. Ősei elrejtőztek mögötte a bozótban, mert nem kíváncsiak a siménfalviakra, igaz, azok sem rájuk, hiszen nem sokan tudják, hogy kik is voltak ezek az Elekesek. A síremlék felirata: ITT NYUGSZIK ELEKES JÓZSEF 1848^49.évi hvd. Mátyás-huszár hadnagy 1852-57 évi politikai fogoly 338