Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Életpályák - emlékművek
Hegyi Antal JÁNOSFALVI SÁNDOR ISTVÁN Az osztrák császári elnyomás ellen vívott 1848-49-es magyar szabadságharc csataterein ezrek áldozták életüket a szent ügyért. A szabadságharc leverése után annak igen sok résztvevőjét kivégezték, bebörtönözték. De bosszút álltak azokon is, akik nem puskával vagy karddal harcoltak, hanem a szó fegyverével. Ez utóbbiak egyike volt Jánosfalvi Sándor István unitárius pap is, Lókod szülötte (1804). „Jánosfalvi”, mert viszontagságos, sok szerencsében nem bővelkedő életének utolsó szakaszát pályatörten, magányosan, elfeledve, szegényen ebben a másik kicsi Homoród-menti faluban élte le, amelynek Bányatető alatti templomkertjében alussza örök álmát 1879. december 29. óta. Zaklatott lelke ekkor megnyugodott. Sokat tenni akaró, nagy tudású, kiváló érzékű, irodalmi hajlamú lelkész volt. Elismert szónokként is számon tartják. Szülőföldjéért, népéért élt, dolgozott, még olyankor is, amikor hívei körének egy részében nem talált megértésre. Szülőföldje - a két Homoród-mente - iránti szeretetét az utókorra akarván hagyományozni, írta meg a maga nemében úttörő könyvét a Székelyhoni utazás a két Homorúd mellett címmel.1 E könyvet Orbán Balázs is ismerte, elismerően nyilatkozik róla. Képzettségéről, műveltségéről, tenniakarásáról tanúskodnak beszédei, vallásos és világi témájú írásai, újságcikkei, tanulmányai. De jó részük még ma is csak kéziratban tanulmányozható. Sándor István unitárius lelkésznek minden jó szándéka megvolt, hogy tudását népe sokrétű felemelkedésére fordítsa, bárhol is folytatta lelkészi hivatását (Szentábrahám 1827, Kolozsvár 1829, Magyarszovát 1836, Árkos 1837, Homoródkarácsonyfalva 1841, Gyepes 1850-1858-ig). Ekkor el kell hagynia e falut is, és Datknak lesz lelkésze. 335
