Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Életpályák - emlékművek

állított a maga hazafiúi ösztönéből, részint mások rábeszéléséből Magyar-Hermányban, S.-Szentgyörgyön, és K.-Vásárhelyen, vagy golyóöntésre ismét másokat Fülében és Csík-Szentdomokoson: ....és mindezt ő és társai négy hónapon át hazafiságból fizetés nélkül tették.”30 A továbbiakban Jakab Elek visszaemlékezéseinek eddigi részletező, lassúbb folyamata felgyorsul, amint azt előrejelzi és indokolja: „...ezentúl pedig nem toll és szó, de kard, szurony és ágyú intézi a rohamosan fejlő eseményeket. Visszaemlékezéseim köre keskeny határok közé szorul, gyorsan mehetek végcélom felé.”31 Hogy miért írta ezt? Talán, mert miután 1849. január 14-én visszatért ezredéhez - amelyik csatlakozott Bem seregéhez -, csata, csata után következett, amelyek bizonyára „felgyorsították” emlékezéseit még harminc év múltán is. írt a vámosgálfalvi , szőkefalvi, medgyesi csatákról. A vízaknai csatával kapcsolatosan elemzi a vereség, a kudarc okait, majd Petőfi sorait idézi:

„Mindent megtettünk amit kívánt a becsület

Tízannyi volt az ellen győznünk nem lehetett. ”

Hasonló kicsengésű sorai az 1849. augusztus 10-i temesvári csatához kapcsolódnak: „300 000-nél többre ment a magát minden oldalról ránk vető szövetséges orosz-osztrák haderő ... Mi a csatát - itt már az utolsót is - elvesztettük.”32 Ezek után már csak egy eseményre emlékszik történetírónk, a világosi fegyverletételre: „Menekült ki-ki amerre lehetett, elvitt lovat, kocsit. Agyúinkat a Marosba löktük, s másnap az oroszok kezébe a fegyvert letettük. Századomat e szörnyű ténynél én vezényeltem. Soha életemben ily leverő pillanata, lelkemnek ily öszszezúzó kínja nem volt.”33

Jakab Elek visszaemlékezéseinek utolsó oldalain összegezni próbálta az 1848-49-es események tanulságait. Megállapításaira rányomta bélyegét a kiegyezést követő politikai helyzet, az akkori hivatalos álláspont. Amikor viszont azt írja, hogy: „A bécsi Camarilla elébb a magyar conservativeket akarta reactiora bírni, de ezek hazafi érzülete ellenállott. Azután a nemzetiségeket izgatták fel”34, félreérthetetlenül leplezi le a bécsi udvar „Divide et impera” (Oszd meg és uralkodj) politikai jelszavát.

310