Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Életpályák - emlékművek

ján írta meg e körbe tartozó tanulmányait: Az erdélyi királyi főkormányszéki levéltár közigazgatási és tudományos értéke, A levél­tárakról tekintettel a magyar állami levéltár ügyére, A Magyar Tudo­mányos Akadémia Kézirattárának ismertetése. Címertani kutatásai eredményeit Az Erdélyi országos czímerek története és Az egykori Erdély nemzeti színeiről című tanulmányaiban tette közzé a Századok-ban.10 Jakab Elek forráskiadói tevékenységével kapcsolatban Kozma Fe­renc megjegyezte: „...amik levéltári kutatásai közben figyelmét föl­keltették ugyan, de nála feldolgozásra nem kerülvén, ő azokat nyilvá­nosabb fenntartás nélkül és mások által lehető felhasználás céljából közreadja.”11 Történetírónk fő műveihez oklevéltár kapcsolódik, ami korszerűvé emeli munkásságát. Publicisztikai tevékenységét néhány számadattal próbáljuk jelle­mezni. Jakab Elek mint szerkesztő dolgozott öt kiadványnál, mint munkatárs cikkei, tanulmányai jelentek meg negyvenöt folyóiratban, gyűjteményben, naptárban, valamint huszonhat hírlapban.'2 Munkásságának értékelésekor megállapíthatjuk, hogy nála is, akár­csak kortársainál: Szabó Károly, Kőváry László, Szilágyi Sándor mű­veiben, néhol még a romantikus történetírás jegyei is felismerhetők, de egészében tekintve már egy új, a pozitivista történelem-szemlé­letnek és módszernek a képviselője és művelője volt.13 A forráskutatás és felhasználás terén az oknyomozó pragmatikus történetírás kitartó hívének bizonyult. „Visszaemlékezések 1848-49-re” Jakab Elek mint honvéd és író, karddal és tollal vett részt az erdélyi 1848-49-es szabadságharcban, melynek eseményeivel kapcsolatban először 1868-ban közölte emlékiratát Adatok a XI. zászlóalj történeté­hez tekintettel az erdélyi 1848-49-diki eseményekre. Egy honvéd ma­gán jegyzetei címmel. 1880-ban megjelentette Szabadságharcunk tör­ténetéhez. Visszaemlékezések I848-49-re címmel nagyobb terjedelmű 304

Next

/
Thumbnails
Contents