Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Életpályák - emlékművek

Ságokat ha nem is túloz el, de nem is menteget (1. a Kemény Zsigmond hiúságáról írtakat).

Az egyént nem tettei alapján ítéli meg elsősorban, hanem megpróbál lehetőleg mindig a cselekedetek mögé látni, az okot kifürkészni. Megismerni az embert, a jellemet. Tekintve, hogy a forradalom és szabadságharc időszaka mindenki számára különleges, addig nem tapasztalt léthelyzet volt, lehetősége adódott arra, hogy ismerőseinek más- és másféle arcait is meglássa, ne csak a látszatot, hanem a dicsőség, lelkesedés meg a kétségbeesés, reményvesztettség, akár az összeroppanás pillanatait is. Mindezt tömören, lényegretörően próbálta megfogalmazni.

Pálffy János emlékezéseinek hangulatát észrevehetően meghatározta a helyzet, amikor tollat vett kezébe: vesztett harcok, elmulasztott lehetőségek után. Amikor a megtorlás közismert tényeitől nem lehetett eltekinteni. Mélypont volt ez nemcsak a szerző, hanem az egész nemzet sorsában. A sikertelenségek okán töprengő, lélekmardosó időszak. Ne csodálkozzunk, ha túl kemény a hang, amely számonkér. Néha vádol is - hogy ez mennyire jogos, azt eldönteni nem a mi tisztünk. Nekünk tudomásul kell vennünk, hogy egy - divatos kifejezéssel élve - felelősen gondolkodó, népe és barátai, ismerősei sorsáért aggódó, reményét vesztett ember így tekintett vissza a közelmúlt eseményeire, így ítélte meg azokat, akiket figyelmével kitüntetett. Mindenképpen szegényesebb lenne ismeretünk a korról, a forradalom és szabadságharc eseményeiről, ha nem tudnánk róla és nekünk szánt munkájáról.

299