Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Életpályák - emlékművek

A pesti („népképviseleti”) országgyűlésen is Udvarhelyszéket képviselte. Kossuth pénzügyminiszter és Deák Ferenc igazságügyminiszter is hivatalt ajánlott fel neki; Pálffy a pénzügyi államtitkárságot fogadta el. A képviselőház erdélyi részről első alelnökül választotta.

Lamberg tábornok meggyilkolása (1848. szept. 28.) és a Batthyány-kormány lemondása után Kossuth előbb három-, majd öttagúra tervezett forradalmi kormányt kívánt alakítani, ebbe Pálffyt is meghívta, egyetlen erdélyiként, Pálffy azonban nem vállalta ezt. Az interpellácionális választmány „honvédelmi bizottmány” néven forradalmi kormánnyá alakult. A hattagú bizottságba őt is beválasztották.

Emlékezéseiben a Kossuthról írtak magyarázzák későbbi magatartását, amely főként az utókor számára nehezen érthető. Könnyelmű, felelőtlen politikusnak tartotta Kossuthot, aki valósággal belerángatta az országot a reménytelennek tűnő hadakozásba (1848. októberétől a szabadságharcosoknak védelemre kellett berendezkedniük - az eredménytelenségek oka főként az összehangolatlanság, meggondolatlanság, a rossz taktika volt).

1849 elején lemondott honvédelmi bizottmányi tagságáról és képviselőházi alelnökségéről is: „a hazát szerencsés állapotban szolgálni nem dicsőség, a hazát szerencsétlen viszonyok közt szolgálni kötelesség, nem polgári erény; mert polgári erény a haza irányában nem létezik, erény csak a kötelesség pontos teljesítése” — mondta. Nem is egészségi állapotára, súlyosbodó tüdőbajára hivatkozik: „Én leghibásabb embernek a föld hátán, még az árulónál is hibásabbnak tartom azt, ki a hazának ily nagyon kritikus perceiben oly terhet merészel lelkiismeretlenül magára vállalni, melyre nézve vállai nem elég erősek. S itt nem romlott egészségemet értem, ami a bizottmányi tagságot illeti, hanem minden hímezés-hámozás nélkül kimondva, érzem azt, hogy ezen kritikus perceiben Magyarországnak kormányzására magamat elég erősnek nem tudom...” A „Március 15-e” körül csoportosult szélső függetlenek felelőtlenségéről van szó. A békepárthoz csatlakozik. „... 1848 decembere után eltávolodott Kossuthtól és békepárti tevékenységet folytatott...” (Egyed Ákos: Erdély 1848-1849. Csíkszereda, 1998. I. k. 154. old.); „Kossuth híve, majd ellenfele”

295