Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Korodi Alpár: Ahol csak a furfang segített (Aranyosszék, Torockó és Abrudbánya környéke az 1848 - 49-es szabadságharc idején)
a magyarok ellen. Július végén csapataik lehúzódtak a völgybe, hogy az eddig bántatlan helységeket elpusztítsák. A pusztítás Torockószentgyörgyön kezdődött. Július 30-án Torockószentgyörgy népe a falu határában dolgozott. Hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy láncú előhada közeledik. Ezen elöhadat Prodan prefekt és Fodor Vasile, a bisztrai román pap fia vezették. Prodán már híres volt kegyetlenségéről, mégis, amint észrevette, hogy követség közeleg a falu felől, megái lőtt. A falu 12 követet küldött az ellenség elé azzal a szándékkal, hogy békét kössenek. A próbálkozás hasztalan volt, mivel 7 követet megöltek, s a többit láncra verték. Ezt követően a román csapatok megszállták Torockószentgyörgyöt. Először a falu csordáját hajtották el, majd a gabonatárakat és a házakat rabolták ki. A rablás után a falu négy szegletében meggyújtották a házakat, s néhány óra alatt már vörös fényben ízzott minden. Leégett a tűzben ami éghető volt, templomok, középületek, magánházak és a termés. E gyászos nap alkalmával égett le az unitárius és a katolikus templom, a hőségben a harangok is elolvadtak, de mindez azután történt, miután elrabolták „a szent edényeket s az úrasztali ékességeket.”26 Ily szomorú napot élt át Torockószentgyörgy lakossága, s úgy tűnt, hogy Torockó pusztulása is elkerülhetetlen. Zsakó István hamar meggyőződött, hogy a nemzetőrség ereje elégtelen a város megvédéséhez, s rögtön tanácskozásra gyűjtötte Torockó lakosságát. Hosszas fontolgatás után megállapodtak, hogy követséget küldenek Prodanhoz. Mivel senki sem akart vállalkozni, Zsakó István magára vállalta e nehéz feladatot. Zsakó Bozsla Ferencet és Szakácsot hívta magával, de amikor a Torockószentgyörgy felé vezető úton puskatűz fogadta őket, a két kisérő visszafordult. Zsakó így egyedül folytatta útját. Az út védelmére felállított katonák fel akarták tartóztatni Zsákot, de ő átugratott az akadályokon, s addig nem állt meg, míg nem ért Prodan Probu román vezérhez. Mikor találkoztak, Zsakó a következő szavakkal fordult Prodanhoz: „Excellenciás uram, egy békés város hódolatát hoztam!”27 Habár kezdetben Prodan azt felelte, hogy elkésett, mivel Torockó el fog pusztulni, végül mégis bevezette a város követét a sátrába. Hogy mit tárgyaltak, azt nem lehet pontosan tudni, de valószínű 264