Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben
Ez történt november 10-én estefelé. Martonosból Csehétfalvára egy hegyen, nagyon bokros helyen kellett átmenni. Szentmihály felől Tarcsafalva felé a hegy élén Énlakára egy út vezet. Amint a lovakért menő fiatalember mondotta, a hegyen meghallotta a nagy zúgással menő román tábor lármáját. Az út közelében lehúzódott egy bokor alá, és amikor ott a Malii vezetése alatt a tábor elhaladt Énlaka felé, hallotta, hogy Énlakára mennek Sebessi István nemzetőr őrnagy és Bereczki Ferenc nemzetőr százados elfogásáért. Visszafele jövet pedig a Martonosban levő menekülteket is elfogják. Ezen követünk onnan visszatérvén elbeszélte nekünk, együttlevő menekülteknek, hogy mit látott és hallott. Mindenki szétszaladt, hogy valami éjjeli ruhát vegyen magára, mert hideg volt, és hó is hullott, aztán így együttesen kimegyünk az erdőre, félrevonulunk előlük. Amint az útra kiértünk, hogy azon általmenve lépjünk a mezőre, Sebessit és Bereczkit megkötözve már hozták is Énlakáról. Aztán ahogy a falu végénél szembe lükkentünk27 a táborral, láttuk, hogy a falu nótáriusa, Jakabfi Mózes és Vári Zsigmond a Malii lovát áltőn fogva vezetik ránk a Gálfi-lak felé. A lándzsás csorda kísérte Sebessi Istvánt és Bereczki Ferencet több martonosi magyar emberrel együtt. Ifjú Gálfi Mihály nagy hanggal kiáltotta, ne tovább! Mit kerestek éjszakának idején? A kiadott rendelet ellenére, ekkor a mi kezeinkből négy puska megdördült. A Malii lovának a fejetetején, amin ült, úgy átfúródott a golyó, hogy a Malii mellébe elhelyezett sokrétű papírcsomag akadályozta meg azt, hogy rajta is keresztül nem ment.2s A ló elesett, Malii a 200 lándzsás román táborral visszafutott. Sebessi István és Bereczki Ferenc hozzánk szaladt, akiket ifjú Gálfi Mihály egy bicska segítségével feloldozott a kötelekből. Sebessi István velünk maradt. Bereczki Ferenc azonban egy jószág kapuján befutott. Családja Tordátfalvára menekült. Tudni bizonyosan nem lehet, de hihető, hogy oda akart menni szerencsétlenségére. De amint a mező szélinél a patakon keresztül ment volna, sikoltás és ordítás közepette kínosan agyonverték. Hogy azok a románok, akik elfutottak vagy a magyarok tették-e, biztosan megtudni sosem lehet. Magyarul kérte a gyilkosokat, hogy ne verjék agyon, ne öljék meg, de szánalom nem volt. Asszony szájon világosodott, hogy valósággal a martonosi magyarok verték. Az a körülmény is inkább 210
