Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben
neki, mikor a többiek kimentek: hiszed-e, hogy van Isten, aki erősebb nálatoknál? A román gondolkodók, és mondja, hogy hiszi. Kevés idő múlva ismét mondom: van neked otthon feleséged, gyermeked? Azt mondja a román: ám (van). Lesütöttem a fejem és hallgattam. A két román is gondolkozni kezdett. Egyszer megint rohan be az a dászkel képű román, karddal a kezében. A két román megragadta, ki innen! - mondta az egyik, itt én vagyok a strázsa. Azonközben a székely atyafiak, akik kísértek, a külső házban átadták az üzenetet. A foglyokról mondták, hogy a pap is ott van közöttük, de ő nem hibás, csakhogy ők mindenkit összefogdostak, s kérték a tisztet, hogy engem bocsásson szabadon, mint ártatlan embert. Be is jött a tiszt, és kérdi, hogy melyik a pap. Mondtam felállva, hogy én vagyok. Hát lőtt-e? - kérdi. Nem lőttem - válaszoltam. Becsiiletire. Arra. Na bocsásson meg, mondta, vétségből történt. Eloldotta köteleimet és kivezetett. A falusiak kérték, hogy velük bocsásson haza. Nem lehet, mondta. El van fáradva, reggel szekeret rendelek, és avval haza küldöm. Nem mertem szabadkozni, hogy nem vagyok fáradt. Gondoltam, hogy gyanúba hozom magam. Mondtam azért az embereknek, hagyjanak ott engem. Bizalmas emberemnek, Sófalvi Ferkónak pedig megsúgtam, hogy hajnalra legyen ott a csebrivel. A martonosi emberek hazamentek, én ott maradtam. A tiszt bort és ételt hozatott fel, asztalhoz ültünk és ettünk. Volt az asztalnál egy fiatalember is, valami pap fiú lehetett, alig 18-20 éves. Evés közben mellére mutat a tiszt, s mondja, hogy jól lőtt. Nem tudott jól magyarul. Megijedtem, hogy reám gondol. A mellén a szív irányában a fehér dolmányán egy golyólyuk volt. Hogy nem lett mégis baj? - kérdeztem. Úgy, hogy a golyó a lovam füle tövén ment keresztül, onnan ide fúródott, s íme itt egy vaslemez van, az tartotta fel. Gálfi Misi elszabadult, tehát ő lőtt, más senki, a többi mind ártatlan - így nyilatkoztam. Egyszer jön be a tiszt szolgája, magyar ember volt, valami udvari inas képű és mondja: egy még nem halt meg, de össze van faragva, vonaglik. Kiment a szolga. Egy lövést hallottam, s a vonagló Barabás is meg volt halva. Négyet gyilkoltak, mondta a tiszt. Sajnálom, folytatta, de a pómép, amilyen gyáva veszélyben, olyan kegyetlen. Tudakozódott, hogy hogy hívták őket. 9-en voltunk, 4 halt 204