Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Balázsi Dénes: Az anyaszék ismét önmagára talál (A szájhagyománytól a történelmi valóságig Udvarhely vidékén)

Simén Domokos feljegyzi, hogy a nevezetes márciusi események után, amelyek a gimnáziumi diákságot fellelkesítették, „a deákok egész enthusiasmussal mentek fel a városba leverni az egyetlen kétfejű sast a postáról. Le is verték utána, és sárba tiporták. A városiak közül sokan megdöbbentek, és rosszallták a tényt; a nagyobb rész azonban örömmel csatlakozott a tanulókhoz”.

Önkéntes honvédek, Kossuth-huszárok és nemzetőrök

Ez események után az ifjúság honvédnek és Kossuth-huszárnak állott. Az iskolai tanítás korán befejeződött (a rendes tanév befejezése előtt), a tanulók hazamentek, és a múzsák hajléka két évig nélkülözte szokott lakóit. „A tanulók elszéledése után apám engem is hazavitt Elek öcsémmel együtt. Mint 12 éves gyermek, nem voltam elég erős arra, hogy honvédnek álljak. Nem volt mit tennem, tehát a gazdaság után láttam, ahol a legkisebb teendőktől a legfárasztóbbakig végeztem mindent. Különben sok kézügyességem révén, szüleim is inkább engem használtak mindenre, mint az öcsémet. Azonban nemsokára a nemzetőrség is szervezte magát a falvakon. Én a siménfalviak dobosa lettem, s ilyen minőségben voltam egy darabig.”1

Tény az, hogy Udvarhelyszéket és Keresztúr-fiúszéket az 1848-i áprilisi eufórikus hangulat után társadalmi nyugtalanság uralja. Hiába sikerült Pálffy Jánoséknak kiharcolniuk a kolozsvári országgyűlésen a szabadság és egyenlőség mellett a jobbágyfelszabadítás törvényét is. Hiába vitték a dúlok a falvakba a körleveleket, amelyeket a lelkészek a vasárnapi istentiszteleten kötelesek voltak felolvasni, a törvény felemássága és alkalmazásának halogatása, az ellenséges propaganda, valamint a megszálló katonai erők ravasz uszító politikája mozgásba hozta az amúgy is megosztott társadalmi tagozódású vidéket. „A jobbágyság és zsellérség, valamint a hozzájuk csatlakozott szabadszékelység megtámadta az udvarházakat és kastélyokat.” Nemcsak a felsőbencédi udvarházat (Pálffy Elekét), de Betfalván, Bögözön, Abránfalván, Agyagfalván, Árvátfalván, Dályán, Derzsen, Fiatfalván, Homoródszentpálon, Kénoson, Kisgalambfalván, Homoródszentmár-178