Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)

17. fejezet: Pénzügyek

331 kérte az összes belső emberek javadalmazására vonatkozó ki­mutatást. Az 1896. évi püspöki jelentés aggódik a lelkészi és és tanítói állások betöltéséért jelöltek hiányában, de kifejezi remé­nyét, hogy ez állomások is keresettebbek lesznek, miután a tanítók fizetése 400 frtra már ki van egészítve s a lelkészek­nek is államilag segélyezése megkezdődött.“ Lelkészi fizetések kiegészítésére 1895-re adott 45C0 irtot. Ebből 1000 frt ment a püspöki fizetés pótlására, 3500 frt 49 lelkésznek, kiknek fize­tése 127—397 frt között állt s a segélyezés által 335 írttól 412 írtig emelkedett (K. M. 1896. 313. 1.). 1896-ra adott 6750 irtot. Ez 76 lelkész között úgy osztatott ki, hogy most már a leg­kisebb papi fizetés sincs 350 írton alul, egy nehány pedig meg­haladja az 500 irtot. A fizetések rendezésére indítványt adott be Rédiger Géza, Dézsi Mihály és Gvidó Béla. A Rédigerét kiküldötték a köröknek véleményezésre. A más kettő tárgya­lása függőben hagyatott, „mivel a kormány e kérdéssel ezidő­­szerint érdemlegesen foglalkozik.“ 1897-re a lelkészi államsegély 11250 frt s így remélhető­leg rövid időn a fizetés 600 s folytatólag 800 írtig fog kiegészít­tetni. Mert a törvényjavaslat ez iránt már készen van. A 112 papi állomás közül 1 eléri a 2000 irtot, 5 az 1000, 2 a 900, 5 a 800, 2 a 700, 8 a 600, 12 az 500 irtot, 77 ez alatt van le egészen 100 írtig s így egy papi állomás átlag jövedelme 400 frt (K. M. 1895. 304.) A lelkészi javadalmak összeírása, mely­nek alapján osztatik ki a segély, nem volt elég pontos s emiatt a papok között összezörrenések voltak. A kiutalt segély 5%-át az É. K. T. levonta a belső emberek nyugdíjintézete részére, amit sokan nagyon zokon vettek. „Erre nem találok és nem is keresek szavakat, hiszen ez önfenntartásunkért való adózás“, mondja a püspök. 1898-ban megjelent a Törvény­­javaslat a..lelkészi jövedelmek kiegészítéséről (K. M. 1898. 41—50 1.) Örömhír az ország összes szerényjövedelmű lelké­szeinek. A javaslat a jövedelmet 800, illetőleg a nem teljes képesítésű papoknál 400 frtra egészíti ki, akik t. i. nem tudják a 8 középiskola és 3 évi hittani tanfolyam végzését igazolni. Az eddigi állapothoz képest nagy haladást jelent. Meglátszik a javaslaton a szabadelvűség, de van több pontja, melyek veszedelmesek lehetnek egy ultramontán kormány kezében. Ha a hívek száma csekély, a kiegészítés felemelését megta­gadhatja s a hitközség megszüntetésére hívhatja fel a főható­ságot. Ki határozza meg „a csekély számot?“ Az E. K. T. a püspök előterjesztése alapján megtette rá észrevételeit. De időközben a közoktatásügyi bizottság tárgyalásán a miniszter olyan nyilatkozatokat tett s módosításokat fogadott el, melyek alkalmasak az aggodalmak eloszlatására s azért a püspök ajánlatára elállt az észrevételek előterjesztésétől. A miniszter 1898-ra 13.500 irtot adott. 1899-ben pedig

Next

/
Thumbnails
Contents