Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
22. fejezet: Szellemi alkata és jelentősége
416 vonva, minden vitát kizáróan elvileg tisztán áll. Azonban súlyos veszély fenyegeti ez elvet, mikor a gyakorlati élet valóságába lép. Mert ez elv érvényesülésével egyenes arányban áll az egyház „atomizálódása“, a vallásos együttérzés és közös cselekvés gátjai és korlátjai. Ami legnagyobb ereje és értéke a vallásos liberálizmusnak, t. i. az egyes, az egyén külön véleménye és hite, szükségképen az lesz okozója gyöngeségének. Az ellenkezőre példa a régi hitelvekhez ragaszkodó, szigorú fegyelmet tartó, az egyén vallásos nézeteit semmibe vevő katholikus egyház. Ferencz József megalkuvás nélkül hirdeti és prédikálja a vallásos szabadelvűség tanait, de püspökké választásakormondott programmbeszédjében mintha már megtorpanna, mintha ráeszmélne arra, hogy veszély származhatik abból az egyházra, ha nincs az egyéni hitnézetek felett egy fékező, bíráló és jóváhagyó fórum, mely az atomizálódásnak gátat emel. Emlékezzünk vissza Az unitárizmus az egyén vallása c. felolvasás körül lefolyt vitára. Bármennyire védi és vitatja az egyén vallásos szabadságát, mégis az egyháznak, mint a vallásos együttérzés és cselekvés közösségének védelmében kénytelen rámutatni a lelkiismeret felelősségére, mely alázatosan fejet hajt „a közösségnek múltúnkban gyökerező és jövőnket is biztosító nagy és szent érdekei előtt“. Az egyházszervezés kérdésében mérsékelten haladó. Nem támadja a régi bevált kereteket tetszetős, új jelszavak kedvéért. Nem bontja el a régi gyepüt, csak azért, hogy újat alkosson, nehogy a kígyók megmarjanak. Mert meggyőződése az, hogy nem minden új jó és nem minden régi rossz és elvetendő. De viszont feltétlenül elfogadja és pártolja azt az újat, minek jóságáról meggyőződést szerzett. A szervezés háromnegyedszázadon át tartó kérdésében a századfordulóig ott van ő maga is a munkások, az előkészítők élén, mint vezető és irányító. A bölcs mérséklés volt az életeleme. Borbély emlékbeszédében, meggyőződésem szerint, ferde világításba helyezi az egyházszervezés munkáját. Szerinte a helyzetdiktálta kérdés ez volt: meghagyják-e az egyház súlyát az egyházközségeken, vagy pedig építsék ki az egyetemes egyházat? És az unitárius hívek válságos gazdasági helyzete miatt az új elnökség — az új püspök és új főgondnok — egyházunk életében „irányváltozást jelentett“, melynek lelke és vezére Ferencz József volt s az ő érdeme, hogy egyházunk „szervezetében megújhodva" került ki évtizedek nehéz munkájából. (K. M., 1928. 200—202.) Én sem az irányváltozást, sem a szervezeti megújhodást nem tudom megállapítani. Mert szelleme ment minden szélsőséges radikálizmustól és erőszakos újítástól, nemcsak hitelvi szempontból, hanem az egyházszervezés tekintetében is. A főtanácsi bizottság megalkotása után a vezetés és irányítás szerepét a mérséklés teendője váltja fel. Ugyanez a mérsékelten haladó
