Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)

1857. évi Főtanácson bejelentik a 132 000 ezüstforint megajánlását

gunkat tartani. Arra kell tehát törekedni teljes lélekből s minden erőből, hogy ekklézsiáink, belső embereink, egyes hitrokonaink a dolog állását értsék meg, s az önfenntartás nagy munkájára buzduljanak fel.”38 Jellemző, hogy fogadta a kolozsvári unitárius egyházközség a rá évenként kirótt 50 pengő forintról szóló jelentést. Az egyházközség ifj. Fekete Pál egyházközségi követ jelentésére köszönetét fejezi ki, hogy csak ennyi rovatott ki rá. Azt is jelenti a követ, hogy 1000 pengő forintnyi évi jövedelem 6%-os tőkéje aláírása s kötlevél általi biztosítása szükségeltetett. „És mit szült a lelkesedés? Azt, hogy azon nap a tisztelt Egyházi Főtanács színe előtt a nemes státus tisztelt lelkes főgondnoka által egy aláírási ív készíttetvén, egy perc alatt már az aláírt kamatoló tőke összege a 4000 pengő forintot meghaladta, s teljes reményt nyúj­tott, hogy csak itt helyt ezen nemes városon az egész hazánkbeli egyes hitrokonaink buzgóságára számított 1000 pengő forint évenként be­gyűlni kellető jövedelem felének hatszáztálias tőkéje maholnap aláírva és kötlevél által biztosítva leend, és nemes státusunk nyilvános fennma­radását biztosan remélhetjük.” E sok irogatás, folytonos kéregetés, kántálás és koldulás után végre elközelített az 1857. évi Főtanács ideje. Jellemzi a közhangulatot az a hang, melyet a főtanácsi szónokok az istentisztelet rendjén tartott beszédeikben használnak. Kelemen István marosköri jegyző alapigéjéül a süllyedő csónakon segélyért kiáltó tanítványok szavait választja: Uram, tarts meg minket, mert elveszünk. Gyöngyösi István, a másik szónok, a hitet, reményt és a bizalmat hinti szét közöttük a Jézus szavaival: Ne félj, kicsiny sereg, mert tetszett a ti mennyei Atyátoknak, hogy adjon nektek országot.39 Jakab Elek szerint, ki maga is jelen volt a Főtaná­cson, a Főtanács valósággal megdöbbent a kormány követelésétől, s fel­hangzott a kiáltás: Segítség, mert elveszünk!40 Ilyen hangulatban ült össze 38 Sándor János: A székelykeresztúri Unitárius Gymnasium történelme. Székely-Keresztúr, 1896. 54—55. és Gálfalvi Samu: Százegyven év. Visszapillantás a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium 140 éves múltjára. Odorheiu-Székelyudvarhely, 1934. 8. 39 Emléke Ferencz József unitárius püspök, királyi tanácsos lelkészi és tanári működése 40 évi jubileumának. Szerk.: Boros György. Kolozsvár, 1895. 35. 4l)Jakab Elek: Fejér Márton életrajza. In: KcrMagv. 1867. (3. évf.) 22. 74

Next

/
Thumbnails
Contents