Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)

Bevezető gondolatok

lóin, a főtanoda tanárain és ifjúságán kívül ott volt a városi és megyei tisztviselői kar, a közös és honvéddszti kar számos tagja. A halottas háznál Ferencz József püspök mondott emelkedett gyászbeszédet, melyben az elhunytról melegen emlékezett meg, mint az egyház egyik legbuzgóbb hívéről és az erdélyi közélet egyik fáradhatadan bajnokáról. A Keresztény Magvető így emlékezik meg róla: „Az unitárius egyháznak érdemesebb, nagyobb főgondnoka nem volt, mint Nagy Elek. Nevével történelmünk egyik legemlékezetesebb szakasza van összekötve. Oly hatalmas alak volt ő mi közöttünk, hogy nagyságát látva félnünk kell, hogy helyébe senki sem léphet. Mikor a végveszély fenyegetett az öt­venes években, és megrezzent szívvel tusakodtunk a sötét vihar láttára s a sújtó villámok közepett: ő előállott mint egy fényes oszlop, mint egy Mózes, megnyugtatott, biztatott és kivezérelt Egyiptomból. És nem vesztünk el, midőn a gonosz fejsze életfánk gyökerére volt vetve; ha­nem újjá születtünk, új erőt nyertünk az ő bölcs vezérlete alatt. A scyllák és charybdisek közül ő kivitt. Ékesen szóló püspökünk a koporsója felett tartott imában méltán kesereg ilyeténképpen: »Hasonlított ő ama tábori angyalhoz, mely nappal felhőnek, éjszaka tűznek oszlopában vezérlé vala az ő népét. Fejünk és fényünk, eszünk és szívünk, buz­­góságával példaadónk, a veszélyek közt bátorítónk és tanácsadónk volt ő nekünk, tiszteletet és tekintélyt szerezve kicsiny seregünknek mások előtt is. Neve egyházunk történetében azok közt fog örökre ragyogni, kiket az utókor századokról századokra el nem múló tisztelettel említ, kiket a próféta eme költői szavakkal jellemez: a bölcsek fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké fénylenek. «”18 E cikk rámutat arra is, hogy egyházunk határain kívül is mily kiváló és döntő befolyást gyakorolt a közügyek terén s hazai életünkben. A főgondnok halála után következő 1878. évi Főtanácson Ferencz József püspök évi jelentésében így emlékezik meg róla: „Az életet a 18 Gyászhír. Kaali Nagy Elek főgondnokunk meghalt 1878. január 7-én. In: KerMagv. 1878. (13. évf) 55-56. 22

Next

/
Thumbnails
Contents