Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)

Érintkezések az angol és amerikai unitáriusokkal

1859 tavaszán Kolozsvárt volt Steinthal lelkész, aki Nagy Lajos kíséretében unitárius falvakat látogatott meg, de kétheti időzés után az osztrák kormány neszét vette megbízatásának, s kénytelen volt sietve elhagyni Erdélyt. Hazaérve a júniusi közgyűlésen előadta, hogy az erdélyi konzisztórium megbízta őt, nyilvánítsa köszönetét azon se­gélyért, „melyet Önök is nyújtottak nekik az osztrák kormány szándékai meghiúsítására. A küldött segély éppen jókor érkezett kezükbe s ezáltal megsegítve csakugyan képesek lettek erdélyi hitrokonaink a kormány által ez idő szerint rájuk mért követelményeknek megfelelni.” Ekkor ajánlta megvalósítását azon tervnek, melyet Paget pendített meg, s Tagart nagyon ajánlott, hogy létesítsenek egy erdélyi unitárius pap vagy tanárjelölt részére egy ösztöndíjat. A Brit és Külföldi Unitárius Társulat végrehajtó bizottsága ebben az ügyben személyesen is tárgyalt Pagettel, s megkérdezte tőle: milyen módon tehetnének a leghatásosabb szol­gálatot az angol unitáriusok az erdélyi testvéreknek. Paget részletes tájékoztatást nyújtott mind a papság, mind a tanárok helyzetéről, és kimutatta, hogy nagyon előkelő helyet foglalnak el, és tiszteletben része­sülnek, mind a protestánsok, mind a katolikusok részéről. De befolyásuk még nagyobb lenne, ha a közoktatás terén még magasabb színvonalat érnének el. Mind a papi, mind pedig a világi elem, különösen akik tanári állásra pályáznak, rá vannak utalva, hogy magasabb rendű kiképzésben részesüljenek, mint amit otthon megszerezhetnek. Paget azt is kifejtette, hogy rendkívül nagy haszon származna reájuk abból, ha a tanulók átmehetnének Angliába, s ott nemcsak teológiai és irodalmi kikép­zésben részesülnének, hanem alkalmat nyernének arra is, hogy megis­merkedjenek országunk szabad intézményeinek gyakorlati munkásságá­val. A közgyűlés kifejezte óhaját, hogy jó volna megvalósítani Paget ajánlatát, s lépéseket tett egy erdélyi nevelési alap létesítésére. A bizott­ság e jelentésének megtétele után érkezett Pagetnek egy levele, melyben írja, hogy a konzisztórium még ebben az évben egy tanulót küld Londonba, ki főképpen teológiát tanulna, de tanácsolta, hogy emellett válasszon a világi tudományok közül is, pl. geológiát, kémiát, zoológiát, mechanikát, vagy ami tetszik. „Ezt azért ajánlom, mert én jól ismerem az itteni viszonyok alapján, hogy mely tárgyak tanulmányozása volna 113

Next

/
Thumbnails
Contents