Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
II. fejezet: Nemzetébresztő munkássága az abszolutizmus alatt
44 után ne lásson. Állandóan kiáltania kell: Véreim, ébredjetek 1 A part szélén álltok 1 Tátong felétek az elszegényedés örvénye. El kell térni a gazdaságnak régi hagyományos rendszerétől s tanulni a haladó nemzetek példájából okszerű földmívelést s több termelést és nem azokkal tartani, akik tudós gazdáknak csúfolták azokat, akik könyvekből s kalendáriumokból gazdálkodtak. Kedves, meleg színekkel rajzolja a mezei élet képeit, mert szeretné a mezei élet iránti hajlamot erősíteni s ahol nincs, megteremteni. Rámutat arra, hogy nagyszámú mívelt ember él mostanság falvakon birtokán, akik régen a kardot forgatták, vagy a könyveket bújták, vagy hivatalnokoskodtak. Akkor Verbőczit és írótollat fogtak kezökben, ma az ekeszarvát tartják, vagy vetőabroszt kezeikben. Régebben az ország törvényhozó termében fényes dolmányban, ma ősi jószágán cselédeik között. A falvak ma hazánk Achilles sarkai, mert csak itt találni meg a községi szerkezetben az alkotmányosság némi nyomait. Itt talál az elfáradt lélek pihenést, nyugalmat és szórakozást, hová nem hat el a nagyváros zaja. „Fordulj a természethez, ő hű anyád s barátod lesz. Falun lakik az egyszerűség, a jó egészség, mezőkön a bátor, szívós, töretlen kedély“. ír az ünnepnapokról és sátoros ünnepekről, a húsvéti bárányról és pirostojásról. „A falusi ünnep nyugalmának kimondhatatlan édességét sem költő, sem bölcsész soha jellemzőbben ki nem fejezte, mint a Szentkönyv írója: a hetedik napon megszűnők Isten a teremtéstől és megszentelő azt“. Az utcák a kapuk előtt kiseperve, az emberek templomba mennek. Délután az idősebbek a kapuk előtt üldögélnek, beszélgetnek, az ifjak táncba mennek. Aztán a míves napok szorgalmas és fáradhatatlan munkáját írja le s közben élesen elítéli a földmívesosztályról alkotott téves fogalmainkat. „A földmíves az az őselem a társadalomban, mely nélkül az fenn nem állhat“. Akik benne születtek, kikivánkoztak belőle. Akik rászorultak, boldogtalanoknak tartották magukat. A földmívelés úgyszólván büntetés volt, a mezei élet száműzetés helye. De már közeledik az idő,hogy ez életmódnak és osztálynak is meg lesz a méltán megillető helye a közbecsülésben. Meleg és lelkes szavakat ír a tavaszról, őszről és télről. A tavasz „ez idő szépséges gyermeke“. Az ősz fájó emlékeket ébreszt lelkében. „Rövid tavaszunkra nyár nélkül ősz következett. A készület korából a tettekét átugorva a nemtehetés,
