Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
31 és e sorok írója jelentek meg. Temetése jul. 24-én volt nagy részvét mellett. Megjelentek Perczel Dezső belügyminiszter. Széli Ignác államtitkár, Bogisich Mihály címzetes püspök, Szily Kálmán, az akadémia főtitkára, gróf Esterházy Kálmán, Dr. Máté Sándor, Dr. Fejérpataki László, Murányi Farkas Sándor. A gyászszertartást Gál Miklós végezte, a Kerepesi temetőben Kovács János búcsúzott. Gál Miklós imájából álljanak itt e jellemző sorok : „Mily nagy a mi kicsiny egyházunk vesztesége a te távozásoddal. Szeretted azt lelkednek egész melegével. Megírtad alakulásának történetét. Megérdemelt fényében örökítetted meg nemeslelkű első prófétájának és vértanújának életét. Pályád első kezdetétől fogva véglehelletedig meg nem szűntél soha érdekében buzgolkodni. Hogy egyházunk kebelében születtél és növekedtél, tehetségeid egész mértéke szerint meghálálni volt az egyik kötelesség, amit magad elébe tűztél. Életed pedig a kötelességteljesítés és szakadatlan munkásság egyik legszebb példája idvezült halottunk.“ Neje az E. K. T. részvétíratára 1897 aug. 6-ról kelt köszönő írásában (Unit. Közlöny 1897. 138. 1.) különösen kiemeli az unitárius egyház részvétének enyhítő hatását, amely az egyháznak, „melyet szive utolsó dobbanásáig annyira szeretett, amelynek háromszázados küzdelmét annyi szeretettel tudta az utókor számára megörökíteni.“ A püspökhez intézve szavait: „Méltóságod látta, ismerte közelről ennek az örökké forrongó szellemnek lelkületét, tudja, érzi, hogy kit és mit veszített az unitárius vallásközönség.“ Végül azt kívánja, hogy az Isten minden unitáriust egyháza, vallása iránt azzal a szeretettel, azzal a lelkesedéssel áldja meg, amellyel az én boldogultam életében tündökölt.“ Erdély e hű fiának megadatott, hogy porai annyira szeretett kis hazája földjében pihenjenek. A székely történeti pályadíjat kezelő választmány 1900 novemberében tartott ülésében (K. M. 1900. 358.) gróf Kuún Géza elnöklete alatt és előterjesztésére egyhangúlag elhatározta, hogy a pályadíjalap fáradhatatlan gyűjtőjének, Kolozsvár jeles történetírójának hamvait Budapestről hazaszállíttatja és a kolozsvári temetőben helyezi örök nyugalomra. Kolozsvárnak volt ő lakosa, — mondotta az elnök előterjesztésében, — mikor a pályadíjat gyűjtötte, mikor az ő kifogyhatatlan lelkesedése a főurakat, polgárokat, ifjúságot adakozásra tüzelte. Kolozsvárt működött együtt nehéz időkben
