Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
20 kapta, hogy barátaival közölje őket s közreműködésre felkérje. Magyarul, németül, franciául voltak írva. A forradalom kidolgozott terve, proklamációk, utasítások, az erdélyi kijelöltek névsora, alsóbb, fő- és legfőbb posták jelöltjei titkos jelekben álltak előttük. Valamennyien megdöbbentek, maga Biró is. Mindenik vett a kezébe valami olvasnivalót, olvastak, gondoldolkodtak, egymáshoz kérdést intéztek. Jakab Elek hamar tisztába volt a helyzettel, legelőbb ő nyilatkozott: „Ez titkos forradalmi terv. Én most jöttem ki a börtönből, hová azért jutottam, mert az alkotmányt a nemzettel együtt védtem. A büntetés keserű íze még ajkamon. Hogy csináljunk nehányan forradalmat titokban, mikor hazánk nyílt harcban veretett le? Különben is nekem a Marosvölgyből a Küküllővölgybe át a postai közvetítés van szánva s nekem arra erőm nincs. Sajnálom, ha balul ítéltetem meg, de másként nem tehetek.“ Társai elfogadták nézetét, a vacsorát nyomott hangulatban megették s elváltak. Másnap Vásárhelyen Török tanárnál nevét a jegyzőkönyvből kitörölte s így társaival együtt a veszélyt kikerülte. És utána veti: „Most úgy, Tamint történt, a történetírás számára fen tartva“. Internálás után a következő négy évet gazdálkodással töltötte. Személyesen művelte kis gazdaságát, sajátkezüleg fogta az ekeszarvát, szántott, vetett, saját maga kaszált. A munkától szabadidejében olvasgatott s tanulmányozta különösen Erdély történelmét. A gazdálkodásban szakszerűbb gazdasági elveket próbált valósítani, amennyiben anyagi erői engedték. Nemesebb szöllő- és gyümölcsfajokat kezdett ültetni, amint ott gazdálkodó öccsének, Boros Albertnek, (1837. XI. 23.) írja: „Mikor én ezelőtt 35 évvel terjeszteni kezdettem Szentgericén a nemes szöllő- és gyümölcsfajokat, csak sárga nyári körte volt s édesapádnak egy muskotály körtefája. Hová haladt azóta a gazdasági ipari“ — teszi hozzá. így éldegélt falusi magányában, mint még sokan rajta kivül a táblabirók közül, kik a szabadságharc szomorú vége után önként, vagy a hatalom parancsára, elvonultak a közélet teréről. És várta a jobb idők felvirradását. Gyászos emléküek voltak, különösen a szabadságharc után közvetlenül következő évek. Közöny és tétlenség vett erőt a kedélyeken, mindenfelé csüggedők s még a számukra nyitva maradt téreken is halálcsend és mozdulatlanság. 1853 végén kezdenek az elcsüggedt lelkek magukhoz
