Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
219 akadályul szolgált csak az igazságot tekintő, a hajlongást nem ismerő, őszinte, egyenes jelleme és szókimondása. „A szólásszabadság oly jog — mondja A cenzúra története Erdélyben (Figyelő, 1881. 161—182, 253—273, 333—356. 1.) c. munkájában — mint a tűznek a melegítés, a napsugárnak a fény és világítás. Pártütés Isten ellen nem engedni meg a tőle származott léleknek gondolkodni. Vétek az erkölcsiség, a tökély és emberiség ellen a szabad érzés és gondolat szabad közlését eltiltani.“ A Király földi viszonyok ismertetése c. munkája előszavában élesen tiltakozva a gyanúsításnak még a gondolata ellen is, hogy ő megrendelésre írta volna művét s foglalt volna álláspontot, súlyos szavakkal szegzi le elvi felfogását: „A meggyőződés nyílt megvallása egyedül adja meg a férfiúnak valódi értékét... Hízelgő és önérdekből a történet igazságait elfedő, vagy ferdítő történetírónál a földnek nyomorultabb lénye, a társadalmi romlottságnak veszélyesebb előmozdítója nincs.“ Szókimondó néha a sértés és gorombaság határáig. Nézeteihez, kialakult álláspontjához, elveihez törhetetlenül ragaszkodik, még hivatali pályáján való előhaladása s anyagi helyzete hátrányára is. Mikor 1874-ben az ő mellőzésével egy hozzá képest fiatal embert főlevéltárnoknak neveztek ki, Szabó Károlyhoz írt levelében (1874. XII. I.) írja: „Én nem vágytam amaz állásra, de azt sem vártam, sem nem érdemeltem, hogy midőn egy gyermekembert, aki soha archívumban nem is szolgált, így kitüntetnek, engem még arcul is üssenek (t. i. székfoglalója előtt egy héttel nevezték ki), aki többet szolgáltam mind a magyar tudománynak, mind a publica adminislrationak mint kinevezett barátom... Elvet nem tudok cserélni, látom, nem tudok... De mintsem hazámnak váljak terhére, vagy érzületemet tagadjam meg, inkább tovább is nyomorkodásra szánom el magamat. Hiszen még van mit terheljek adóssággal.“ Aztán sír a lelke, hogy szeretteitől távol kell élnie. „Az én őrült hazaszeretetem fosztott meg tőlük azért, hogy Magyarország reális uniója meglegyen, azért én feláldoztam magamat.“ Különben most otthon ülhetne „kedves kis hazájában“, ha csak egy kis reakciónárius önzés lett volna szivében, mikor „feljövésre kényszergették.“ No de ez már így van — fejezi be —, fáj sorsom, de tettemet a magyar államra s szervezetre nézve jónak tartom s nem bánom meg soha.“ Nem tartozott soha semmiféle irodalmi, vagy politikai klikkhez vagy csoport-
