Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
16 Édesen emlékezik arra a pillanatra, midőn aug. 30-án beállított a cukorgyár udvarára, hol laktanyájuk volt. Elébe siettek a barátai, tisztek s közhonvédek. Csaknem karjukon vitték gróf Mikes őrnagy és gróf Bethlen kapitány elé. „Hát te is itt vagy, édes újságíró barátom ?“ E s volt Bethlen első szava. „Isten hozott, mondá Mikes, örömmel látunk sorainkban. Fiuk, ma jó napunk van, örvendjetek. Már van, aki megírja históriánkat, ha ugyan valami megírásra érdemest viszünk végbe.“ Ezután felesküdött. Beosztották a 7. szakaszba. Fegyvert s lovat adtak, egy jól betanított Holló nevű szép barna paripát, mely azután sorsa osztályrészesévé, kedves cimborájává lett. így lett Kossuth huszár. Szabadságharci emlékeit egy testes kötetben írta meg.10 Sok kedves részlet van benne, ami érdekelhetné az életírót s talán az olvasót is. De a rendelkezésre álló tér figyelmeztet arra, hogy ezektől tartózkodjunk. Röviden tehát csak annyit, hogy Bem alatt részt vett az erdélyi és bánsági hadjáratokban. Jelen volt a gálfalvi, szőkefalvi, megygyesi, nagyszebeni, jádi, piski-i, szlatinai, mehádiai, temesvári véres csatákban, Az ogulini határőrezreddel vívott kemény csatában 1849. júl, 14-én — Koós Ferenc szerint júl. 17-én — a vélt elesettek között volt Jakab Elek is. Fakó lovát marján érte egy kartácsgolyó s egy másik 12 fontos lovát s rajta őt is a mélyen felhasított földbe temette. Bajtársai s Szilveszter Gámáliel nevű közhuszár szolgája húzták ki eszméletvesztetten lova és a föld alól. (541—543. 1.) A piski-i győzelem alkalmá" ból hadnaggyá, ápr. végén Temesvár alatt főhadnaggyá léptették elé s a harmadik osztályú érdemjellel tüntették ki. A háború vége felé alkapitány lett. Aug. 17'én, mikor a Görgei fegyverletételének híre hozzájuk jutott, ágyúikat Dévánál a Marosba lökték s az oroszok kezébe letették a fegyvert. „Századomat e szörnyű ténynél én vezettem. Soha életemnek ily leverő pillanata, lelkemnek ily összezúzó kínja nem volt.“ (553. 1.) Mélyen meghatott kedéllyel, de lélekben meg nem ingatva, intézett fegyvertársaihoz bátorító beszédet, azután eltörte kardját s mint fogoly ment át századával az orosz táborba. Szebenbe vitték, ahol nem egyszer tapasztalta régi ismerőseinek jóindulatú segíteni akarását. w Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések. 1848—48-re, Budapest, 1880.
