Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XI. fejezet: Kolozsvár története
163 erre Kolozsváré különösen alkalmas. Szerző az unitárius, református és katolikus egyházak és iskolák történetét úgy a 16., mint a következő századok politikai és míveltségi történelmével oly módon szövi össze, mely feltétlen elismerést érdemel.“ Kiemeli az író önbizalmatlanságát, miből következik, hogy mindig szilárd talajon áll s a hipotheziseket kerüli, amit nem tud, nyíitan bevallja és az igazságot bátran kimondja. Jellemző tulajdonsága az is, hogy főképen a polgári életet tartja szem előtt. Itt-ott bőbeszédű, de nem ad sehol szükségtelent. Reméli, hogy a szerző népies kiadást csinál belőle. Stílusa folyékony, tiszta, magyaros, itt-ott eredeti székely szóalakokkal vegyítve, amik zamatossá, erőteljessé teszik. Ezzel a könyvével is az történt, ami Dávid Ferenc Emlékével. A súlyos anyagi gondokkal küzködő író kezében a jutalom még meg sem melegedhetett s már is szét kellett osztania mindenfelé fennálló adósságainak csökkentésére. A kiadási költséget, 13823 frtot, a város fedezte, ö tiszteletdíjul 7055 frtot kapott. Nagy összeg, de 23 évi munkájának a jutalma. A város a 600 példányból 500-at rendelkezésére bocsátott ugyan, de a könyvek nem keltek. 1888 végén (XII. 8.) írja a püspöknek: „Könyvemből az unitáriusoknak bírni kellene legalább 50—100 példányt. Eddig 5 példány van unitárius kézben. Quid hoc ad tantam sitim! Ha nem veszi meg lehetőleg sok unitárius, akkor elmondhatom : Oleum et operám perdidi! Füstbe mentek virrasztásaim. Lássa az egyház, mit tesz. Én a magamét megtettem. Hej, sokat áldoztam fel, mint történetíró az egyházért. Lehetetlen, hogy te ezt jól ne lásd.“ Aztán kéri, hogy indítsanak egy kis mozgalmat a könyv megvétele érdekében. 1889 elején (II. 17.) írja, hogy könyve nem kél, mégnem ment el 200 példány. „Borzasztó az a passzív konok magatartás, mit Kolozsvár — rajtad kívül — könyvem iránt tanúsít. Két hónap múlva (1889 IV. 11.) panaszolja, hogy a könyvet nem rendelte meg a státus iskolái s a nagyobb eklézsiák részére, ami csodálatosnak tűnik fel, nemcsak azért, mert én vagyok a könyv írója, de azért, mert a könyvnek nem közönséges unitárius értéke van. No de Dávid Ferenc Emlékével is így volt. 1889 közepén panaszolja a püspöknek, hogy gyermekeire tett anyagi áldozatai vagyoni helyzete egyensúlyát megrontották: „Elpusztítottak megint könyveim.“ Kolozsvár történetéért, ámbár nagy összeg volt, mégis csak annyit kapott, amit a munka u*
