Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
X. fejezet: Bladrata és Dávid Ferenc. Az ú. n. "tiszta" unitárrizmus
145 hogy mint nagyhatalmú világi ember az alakuló egyház külső és belső életének minden mozzanata iránt figyelmes és meleg érdeklődést mutatott, s egyházát minden külső és belső veszedelemtől saját felfogása szerint védelmezte. Aztán „féltett egyházáról“ is beszél, melynek fejét elárulni és fogságra kárhoztatni — előttem lélektani képtelenségnek tetszik. De maga Kanyaró két ízben is magát Dávid Ferencet tartja tragédiája okozójának. „Ügy tetszik, hogy Dávid Ferenc, aki már 1569-ben, a váradi disputáció idején, lelkében híve volt a Krisztus nem-imádása tanának, épen úgy tévedett 1571-ben, mikor Melius és Károli unszolását visszautasítva, ellene mondott elvei természetes következményének, mint amily következetlenül, sőt csekély vigyázattal járt el, mikor a Báthory Kristóf korát tartotta alkalmasnak arra nézve, hogy egyháza reformálását befejezze. Ha nem csalódom hozzávető sejtésemben, talán épen a fennebb kimutatott első kisebb tévedést akarta 1579-ben az 1566—71-ben elmulasztottaknak minden áron való kipótlásával helyrehozni. És ez önfeláldozó buzgalom az immár gyorsan hanyatló életkorban, párosulva a szabadelvűség útjáról mindinkább letérő országos viszonyok figyelembe nem vételével, adja meg igazi magyarázatát a Dávid Ferenc gyászos tragédiájának.“ (K. M. 1895. 309—313.1.) Több mint 10 év múlva megisméti (K. M. 1906. 255.1.) e véleményét, midőn rámutat a János Zsigmond halála után beállott vallási légkör megváltozására: „Ez eléggé föl nem, sőt inkább félreismert válságos helyzetből, vagy sokkal inkább a megszokott reformátort bizalomból keletkezett a Dávid Ferenc tragikus bukása, melynek sötét végzete Meliusnak tőle elfordulása óta folyton feje fölött lobogott.“ Kanyaró fejtegetéseinek következményét abban vonhatjuk le, hogy Dávid Ferenc tragédiájának oka nem Socinus és Blandrata, hanem az ő reformátori elhivatása, az a belső szózat, melynek ellenállani nem tudott. Blandrata és Socinus szerepével Dávid Ferenc tragédiájának előidézésében legbehatóbban és részletesebben foglalkozik Borbély, mégpedig két ízben: először 1911-ben Dávid Ferenc és kora, másodszor 1924-ben A mai unitárius hitelvek kialakulásának története c. tanulmányaiban. (Kér. Magvető.) Az első tanulmány vezető gondolata az, hogy az antitrinitárizmusban ellentétek kezdtek mutatkozni, pedig két kard nem fér meg egy hüvelyben. Az egyik volt Blandrata, a másik Dávid Ferenc. Blandrata 10 10
