Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
X. fejezet: Bladrata és Dávid Ferenc. Az ú. n. "tiszta" unitárrizmus
ia4 Erdélybe magával hozta vallási meggyőződését, teológiai elveit, melyeket a két Socinustól vett s melyeknek itt is propagandát óhajtott csinálni. De lengyelországi tapasztalatain okulva, nem egyszerre, hanem lassan, fokozatosan, mert tapasztalta, hogy az antitrinitárius reformokhoz a lutheránus és kálvinizmuson vezet az út keresztül. Alesius és az ő befolyására a fejedelem már 1563-ban a lutheri hitre tért. „óvatos kiszámítással vitte fejedelmét a lutheri egyházba, innen a kálvini tanok felé, hogy végre az unitárizmusban mutassa fel a vallásos fejlődés legmagasabb csúcsát. (I. 153.) Az 1564. évi enyedi vitatkozó gyűlésen, melyen a magyar és szász egyházak között az úrvacsora kérdésében támadt viszályoknak kellett eldőlnie, Blandrata és Dávid, „olyan erőszakos és kétes becsű eljárásba vitték bele a református vallás ügyét, mely ahhoz teljesen méltatlan volt.“ A fejedelem azt rendelte, hogy előbb próbáljanak megbékélni s ha nem sikerül, legyen mindkét félnek külön püspöke. Blandrata, még a felek szóváltása előtt, Alesiust letettnek nyilvánítja, mire a reformátusok Dávidot püspökké választják. Azután kezdődik a békítési kísérlet. A fejedelem írásbeli vitát rendelt a civódások elkerülése végett. Blandrata szóbelire fordítja azt és állítólag a fejedelemtől származó vitapontokat terjeszt elő. De e kérdéseket maga fogalmazta meg nagy furfanggal s egyenesen a lutheránusok zavarbahozására szántan. „Fortélyos és minden fordulatukban csapdát rejtegető, hajszálhasogató kérdések és tételek voltak ezek a hit komolyságának legkisebb jele nélkül, de egy agyafúrt teológus összes ravaszságával megkenve“, azért, hogy a jámbor lutheránusokat tőrbecsalja. (I. 157.) A jelenlevő reformátusok (Dávid, Melius és a többiek) belementek Blandrata machinációiba. „Nincs miért szépíteni a dolgot. A reformátusok Blandratát követve, úgy viselkedtek e zsinaton, hogy eljárásukat lehetetlen menteni." (I. 158.) Pokoly szerint „alattomos kijátszás“ volt ez, mert nem az egység létrehozása volt a célja, hanem az ellentétek kidomborítása és a kibékülés lehetetlenségének kimutatása. Az enyedi zsinat lefolyása kétségtelen bizonysága annak, hogy Blandratának szüksége volt a Dávid püspökségére és e végből a két nemzetiségi egyház felekezeti elkülönülésére is. „Az ő magatartásában s oldalán Dávid Ferenc szerepében csak az elfogultság láthat békítő és egyesítő törekvést. Sőt Blandrata és Dávid a már
