Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

Az unitárius egyház küzdelmekben, de dicsőségben is gazdag majdnem négy százados történetében az isteni Gondviselés mindig adott áldozatos lelkű egyháztagokat, akik fáradságos munkájukkal szerzett földi javaikat az egyház oltárára helyezték. Ez az unitárius erény nemcsak az ősi Székelyföldön, de a magyar rónán is kitermelte az áldozatos lelkek áldásos, egyházépítő és fenntartó gyümölcsét.

Emlékezünk Nyirség szülöttjéről, a magyar rónán született református papfiúról, néhai Szabó József debreceni polgárról, aki megismerve a szabad Erdélyt és annak szent földjén a nép szívéből sarjadzó, egyszerű és boldogító unitárius vallást: az unitárius egyház meggyőződéses tagjává lesz és végrendeletével bölcs előrelátással biztosítja a leendő debreceni unitárius egyházközség anyagi alapját már akkor, amikor Debrecenben, a kálvinista Rómában, rajta kívül alig két-három unitárius él.

De lássuk csak részletesebben is, ki volt Szabó József?

1826. évben a szabolcsmegyei Ibrány községben született. Atyja református pap volt, édesanyja pedig Székely Klára, az egykori híres, debreceni református főének vezérnek a leánya. Elemi iskoláit Ibrányban, a négy gimnáziumi osztály a debreceni ref. kollégiumban végezte, amely után kereskedői pályára lépett. Előbb Debrecenben, majd Szatmárou, Kassán és Nagyváradon s végül Kolozsvárt és Budapesten volt alkalmazásban. Az 50-es években visszakerül Debrecenbe,

64