Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

Az unitárius mozgalom még a XYI. században túljutott a történeti Erdély határain és a „magyarországi részeken“ is gyökeret vert. Elleneinek több, mint kétszázados küzdelmébe telt, amíg a pécsi jezsuita rend évkönyvébe a krónikás feljegyezhette, hogy 1771 az az utolsó esztendő, amikor a „buzgó“ szerzetesek unitáriust áttérítettek az ő hitükre. Az 1848. évi országgyűlésen Pozsony városában kimondják az unitárius vallás szabad gyakorlásának jogát Magyarországra is, mely az erdélyi únió természetes és jogos következménye. Ez a határozat azonban alig talál néhány unitáriust a Duna—Tisza mentén.

Az 18G7. évi kiegyezést követően, sok erdélyi ember költözik fel Budapestre, s természetesen közöttük többen egyházunk hívei közül is. 1868- ban Budapestre költözködik Buzogány Áron, a kolozsvári kollégium tanára, felszentelt lelkész, akit egyházunk jelölése alapján neveznek ki vallás és közoktatásügyi miniszteri titkárnak. Buzogány Áron szép és érdemes munkásságot fejtett ki, s elsősorban a népnevelés körébe vágó kérdésekkel foglalkozott.

Buzogány Áron is egyike volt azoknak a fiataloknak, akiket egyháza az osztrák elnyomás legszomorúbb napjaiban készített elő külföldi egyetemeken is, a tanári állás elfoglalására. Buzogány Áron és Ferencz József külföldi tanulmányú tjük során Angliába is eljutnak s részt vesznek az angol unitáriusok évi nagygyűlésén, melyre éppen ebben az időben érkezik vissza erdélyi körútjáról Steinhall angol unitárius lelkész, aki angliai tartózkodása alatt unitárius részről támogatott Kos-50