Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)
őrizte egyházához való meleg ragaszkodását s amint csak tehette, az apához méltó áldozatos szeretettel kapcsolódott bele ismét hitünk erősítésének és megőrzésének munkájába. Kozma Ferenc megélte a hatalom-változást is Erdélyben. Látta egyik napról a másikra idegen kézbe kerülni mindazt, amit életén át fajának előbbre viteléért alkotott. Soha egy percig sem hitte azonban, hogy a változás végleges s a magyar jövőbe vetett erős hittel húnyta örök álomra szemeit 1920 május 12-én. Jellemzésére nem találhatunk megfelelőbb szavakat, mint amiket a családi krónikát összeállító fia, Kozma Ferenc ny. altábornagy, Igazgató Tanácsunk tagja írt róla: „Derűs lelke beérte kis örömökkel. Semmiben sem volt nagyravágyó. Ideálizmusát és munkakedvét élete végéig megőrizte töretlenül. Erdély elcsatolása elköltözését siettette, de fajának jövőjébe vetett hite meg nem ingott“. Adjon az egy igaz Isten még sok ilyen nemesen szerény, fáradhatatlanul munkás és nagy lelkű „világi“ férfhít kicsiny egyházunknak. Szent-Iványi Sándor 48
