Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

Az ősi rögökön jártam. Nagy adósságaimból törlesztettem. Az Élőknek kézszorítással, a Holtaknak sűrű könnyhullatással. így értem Szejkefíirdőre. Kiszállva a társasalkalmatosságból, székelykapu áll előttem: „Az egy Isten segedelmével építette Orbán Balázs, 1888. máre. 24.“ Megilletődve nézem a javításra váró kaput. Ö építette szerény kúriája elé. Az udvarház elhagyatottnak látszik. Árván, hol láng lelke rendezte, írta örökértékű műveit: „A székelyföld leírását.“ A fürdő megpillantása után kegyeletes érzésekkel indultam a sírhoz, hol nemes lelkének porhamvai pihennek! Székely kezek művészi munkája az 50 négyzetméternyi teret befogó kerítés. Kopjafáján ez áll: „Itt nyugszik Orbán Balázs. 1829—1890. Székelyföld! a te legnemesebb fiad pihen itt, nyugtasd, míg a kürt szava riad.“ 1921. jún. 19-én avatták fel az új sírhelyet, mely alkalommal a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanári kara tanítványaival együtt áldozott a legnagyobb székely emlékének. — Születése 100 éves évfordulóján: 1929. február 3-án, úgy a székelykeresztúri unitárius gimnázium, mint a nemes város egész közönsége, valamint az anyaváros Székelyudvarhely és még sok helyen emlékeztek, ünnepelték a legnagyobb székelyt.

Mikor keleti utazásai után (útját VI. kötetben írta meg 1859-ben) Athént elhagyja, a látott múlt dicsőségein fellángol s esküt tesz, hogy a magyar szabadságért áldozza életét: „neked szentelem magamat utolsó leheletemig“. Szavát megtartotta. Magyar faját, székely népét nálánál jobban senki sem szerette. Értük élt, mint író, mint politikus.

24