Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Középiskolai tanár

KÖZÉPISKOLAI TANÁR Magas, keskeny barokk ablakai egészen a templomi ablakok utánzata. Ünnepi hangulat ébresztésére alkalmas minden. Brassai beköszöntő ünnepére hivatalos a város közön­sége. Az előkészítő egyházi Tanács számít a külső vendégek fölös számára, kik között urihölgyek is többen vannak. Bras­sóit hallani kívánják nőtanítványai, azoknak rokonsága és sok ismerőse. A R. Consistorium „a már beállott diligentia tekintetéből szükségesnek látja, hogy a beiktatás a közelebbi martiusi hó­nap 2-án az oskola nagy auditóriumában véghez vitessék dél­előtti 10 órakor, amikor is a beiktató és beköszöntő beszédek a netalán felesen megjelenendő hallgatók tekintetéért ezennel tartassanak magyar nyelven.“18 Még be sem lépett, ime már is meg van a hatása. A nem­zeti-nyelv és nemzeti-érzés követelésének engedni kénytelen a holt latin nyelv szolgálatában álló elöljáróság. Brassait a his­tória tanárává választották. Brassai, az író már többször be­bizonyította, hogy a históriával tisztában van, annyira, mint bármelyik tanár. A tanításban pedig mester tud lenni. Mester yolt a példaadásban is. Midőn az egyházi tanács, a tanárhiány és- a pénzszükség miatt panaszkodott, Brassai már első belé­pésekor megnyitja erszényét s fölajánl 60 ezüst renes forintot egy akadémiára küldendő ifjú költségére. Brassai székfoglaló értekezésével úgy mutatkozik be, mint tudós és a philosophus szemével látó historikus. „A his­tória a népek és nemzetek nyilvános életének képe — mondja. — Az embernek igazi, úgyszólván öntudatnélküli homályos érzéseit tisztán sejtett individualitásra emelve, ezt énnel fe­jezi ki. A népek élte is ennek megfelelöleg, akkor kezd fejleni, midőn az egyesek elszórt, sokszor ellenséges érdekei egy köz­érdekben, egy társasági rendszerben, egy statusban, egy ha­zában egyesülnek.“ Az én az ember. Az egyén, az állam. Csak öntudatos, egy célt ismerő és arra törekvő egyének összessége teremt nemze­tet, hazát és államot, tehát sem a fegyver, sem az uralkodói önkény, hanem az önként megnyilatkozó lélek. Midőn az egye­sek így eggyé olvadnak, akkor nyer igazi jelentőséget a fran­18 E. K. T. jkv. 40 p. 1837. — 89 —

Next

/
Thumbnails
Contents