Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Nevelő

Nevelő

Post tot discrimina rerum (Annyi vesződés után), Brassai a középiskolát végezte ugyan, de mikor bizonyítványát kezébe vette, elmondhatta: köd előttem, köd utánam. A jogi pályára nem léphetett, mert a bizonyítványa hiányos volt, a jogászkodáshoz szükséges temperamentuma hiányzott. Papi pályára mehetett volna, mert togatus is volt, a theologiát is végezte, de szónoki tehetséget nem érzett magában. Nem is vágyott oda, mert az apja sorsa nem volt nagyon kecsegtető. Vallásos kedély, hívő lélek volt, de a papi munkakört igen szűknek, korlátoltnak tartotta.

A kivülröl kínálkozó alkalmat, vagyis a külföldi egyetemekre küldést elszalasztottá ő is, mint atyja, pedig lett volna pártfogója, aki ellenszolgáltatás fejében fedezte volna a költségeit. Az unitárius egyház Képviselő Tanácsa egyházi költségen szokta külföldre küldeni a jelesebb ifjakat. Az egyház pénztárából fizették a költségek egy részét, de a jelöltnek rendesen peregrinálni kellett, hogy a vagyonosabb uraktól és egyházaktól összegyűjtse a pénzt. A széplaki egyházközség mint pátronátus, a Petrichevich Horváth-család bőkezűségéből, szintén ellátott egyet. Szokásban volt az az eljárás is, hogy valaki fizette a két évi egyetemi költséget, s azután nevelőnek vette fia mellé az akadémitát.1 Az akadémita mindenik esetben kötelezvényt írt alá, hogy az egyháznak rendelkezésére fog állani, vagy ellenkező esetben a pénzt visszafizeti. Brassai semmiért és senkiért sem áldozta föl függetlenségét. A maga ura akart maradni, hogy azt tehesse, amit majd jónak és helyesnek ítél.

Bízott magában és jó embereiben. Semmiféle fáradtságtól, nélkülözéstől nem félt. Barátaihoz csak akkor fordult, amikor el nem kerülhette. Egyelőre még nem tudta, hogy a

1 Utolsó ilyen akadémita volt Kovácsi Antal, akit a tarcsafalvi Pálffy-család hívott ki.

— 55 —